Íme a feketefoglalkoztatás legújabb trükkje

Jóllehet, már-már keresztes hadjáratot hirdettek az elmúlt húsz év egymást követő kormányai az árnyékgazdaság ellen, a bátrabb zugfoglalkoztatóknak azért mindig hagytak elegendő lehetőséget.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2010.05.13.

Olyan ez az egész, mint az egyszeri légycsapóárus esete, aki a vevői kérdésre, hogy nyilvánvalóan selejtes portékájának közepén mit keres a jókora lyuk, azt felelte: az esély a légynek.

Nos, a feketén foglalkoztatók elleni küzdő állami erők is mindig hagynak esélyt a „légynek", azaz némi találékonyság és persze (igaz: nehezen tetten érhető) törvénysértés árán megtalálható kiskaput az illegális munkáltatóknak. Kezdetben volt ugyebár a naponta újraírt munkaszerződés, amikor még csak a hónap múltával kellett a hatóságok felé jelezni a frissen felvett munkaerőt, tehát ha nem jött ellenőr, este lehetett semmissé nyilvánítani a kontraktust, azaz a kukába dobni az egészet.

Ez az időszak jó sokáig tartott, és csak az elektronikus bevallási-, bejelentési rendszer felállításával szűnt meg, nem is olyan régen. Jóllehet magam, aki a vállalkozók tanácsadójaként (eléggé beteg) szívem egyik felével az ő érdekeikért aggódom, énem másik részével pontosan tudom, hogy ha lett volna valódi állami akarat, akár még a lúdtollas írószerszámok rendszerében is lehetett volna igazi megoldást találni. Következett az elektronikus úton előre bejelentendő foglalkoztatottak kora.

Ebben az időszakban az „esélyt" jelentő jogszabályi lyukat az alkalmi munkavállalói kis könyv jelentette. Ha ugyanis megjelent mondjuk egy építkezésen a munkaügyi ellenőr, csupán pillanatok műve volt az előre elkészített kis könyvekbe hirtelen beragasztani (az egyébként röhejes összegű) közteherjegyet valahol hátul, egy rejtett főnöki zugban.

Ennek ugyan véget vetett az idei szabályozás, miszerint az alkalmi foglalkoztatottakat is előre, elektronikus úton kell bejelenteni, ráadásul immár rendes járulékot fizetve utánuk, ám az ördög, azaz jelen esetben az adó- és járulékcsalók menedéke ebben az esetben is a részletekben rejtezik. Hogy tudniillik az alkalmi foglalkoztatottakkal kapcsolatos bevallási rendszert az illetékeseknek sikerült olyan hihetetlenül bonyolulttá változtatni, hogy egyes könyvelők kerek perec megtagadták az ilyen esetek kezelését.

És akkor előjött a különben már eddig is meglevő, csak a korábbiaknál macerásabb megoldás, a megbízási szerződés rendszere. Ezt ugyanis a régi szisztéma szellemében csak utólag, a (társadalombiztosítási) jogviszony tényleges beálltakor kell az adóhatóság felé jelezni. A szabály tudniillik úgy szól, hogy járulékfizetési kötelezettséggel járó biztosított csak az lesz megbízási jogviszony keretében, akinek az egy napra eső keresete meghaladja a mindenkori minimálbér harminc százalékát.

Márpedig, mint az tájainkon köztudott, a papír roppant türelmes, tehát minimális fejszámolási képesség birtokában könnyen kijátszható a biztosítási kötelem. A  foglalkoztatott és munkáltatója között fennálló - legalábbis látszólagos - érdekazonosság okán az ellenőrzésnek az ilyen esetekben a nullával egyenlők az esélyei, hogy ugyanis ki, milyen időtartamra, valójában mennyiért szerződött az adott munkára, továbbá  az ellenőrzésmentes nap végén, az előre elkészített szerződések kukába történő „iktatása" utólag egyaránt bebizonyíthatatlan.