top of page
Search

Óvodás trükkök a költségvetésben

Trükkös költségvetésről szólnak a Fidesz amúgy meglepően kevés konkrétumot tartalmazó vádjai. Pedig az egyik legigazságtalanabbal, az úgynevezett adófeltöltéssel már 20 éve ámítják magukat az illetékesek.


Megjelent a hetivalasz.hu-n 2009.12.20-án.


„A kezemet figyeljék, mert csalok" intette elkápráztatott nézőit újra és újra Rodolfó, a múlt század második felének legendás bűvésze, nála mégsem vett észre soha, senki, semmit. Szemben ugyebár központi költségvetésünk elkészítőivel, akik a trükközésre utaló legenyhébb célzást is felháborodottan utasítják vissza, hogy ugyanakkor kifejezetten óvodás színvonalú ravaszkodással próbálják népüket, igazi sikerrel persze csak önmagukat ámítani.


Régi bánata az évi ötvenmilliónál nagyobb árbevételű cégeknek (és az akármilyen kicsiny forgalmú evásoknak) a december 20-ikai adófeltöltés, amely pont annyira igazságtalan, mint amennyire primitív fogása a költségvetésnek.


Arról van szó ugyanis, hogy az illetékesek saját, senkire és semmire tekintettel nem lévő hivatalnoki érdekeiket minden más elé és fölé helyezve, december 20-ikáig (idén a vasárnap miatt 21-ikéig) minimum egy, de bizonyos esetekben öt teljes hónappal hamarabb szedik be az adót azok valódi esedékességénél.


Normál ütemezés szerint ugyanis az utolsó negyedév adóját, adóelőlegét a kiszámlázott összegek beszedésére is időt hagyva a következő hónapban, azaz januárban kellene a költségvetésbe befizetni. Hogy a máskülönben május 31-ikén esedékes, véglegesen általában csak rendkívül bonyolult eljárással megállapítható társasági adóról ne is beszéljünk.


Erre jött a nagy kormányzati ötlet, a feltöltés, vagyis hogy a lezáruló év szimplán adminisztratív kozmetikázásának kedvéért szedjük be még az idén ezeket a pénzeket, kerül, amibe kerül. Ez utóbbi kitétel természetesen csakis az adózókra vonatkozik, akiket a kapkodó számítgatás, saccolás kényszerén túl jókora, húsz százalékos büntetés is sújt, ha a végleges eredményhez képest tíz százaléknál nagyobbat merészelnének tévedni. (Hogy a pénzügyminisztereknél is evés közben jön meg az étvágy, arra Draskovics, akkori pénzügyminiszter hasonló elgondoláson alapuló 2004-es áfa visszatartási trükkje volt a példa, amely az ÁSZ számításai szerint minimum hat milliárdjába került a késleltetés miatt kifizetett kamatok formájában a költségvetésnek, azaz nekünk, köznépnek).


Történik mindez akkor, amikor még egy csupán a háztartás pénzügyeiben eligazodni képes átlagpolgár számára is teljesen világos, hogy a rendszeresen az előző évhez számolt, valójában a következő évet illető bevétel a második alkalomtól már a látszatán sem javít az eredménynek, miközben felmérhetetlen mennyiségű munkát, költséget zúdít az érintett vállalkozások nyakába. És hogy a nyilvánvalóan Alkotmánybíróságért kiáltó gyakorlat példája ragadós, azt jelzi a hazugságban maradni látszó kormányzat minapi csiki-csukija az egészségügynek eredetileg idén decemberre ígért pluszjuttatásával.


Anélkül, hogy újabb ötletekkel kívánnék szolgálni a kreatív könyvelésre erősen hajlamos pénzügyi kormányzatnak, ilyen alapon nyugodtan elrendelhetnék akár azt is, hogy a decemberi nyugdíjak kifizetésére csak a következő évben kerüljön sor, viszont minden, amúgy januárban esedékes adót, tehát a legnagyobb bevétellel kecsegtető áfát, jövedékit is még decemberben kelljen leróni. Hogy majd jövőre azután következhessenek a februáriak.


Budapest, 2009.12.20.

  

 
 
 

Recent Posts

See All
Forgalomlassítók

Tüntetők pár tucat fős csoportja okozott súlyos fennakadást a főváros péntek délután amúgy is túlterhelt belvárosi útjain, amikor...

 
 
 
Alzheimer

Cs. bácsi fityiszt mutatva az orvostudomány mai állásának, kigyógyult az Altzheimer-kor második, sőt bizonyos vélemények szerint...

 
 
 
Felszabadúlás

Cs. a híres történész-szociológus, televíziós közéleti vitaműsorok gyakori meghívottja, két évtizednél régebben küzdött a közírásban hol...

 
 
 

Comments


bottom of page