A magyarok áfájától ments meg, Uram!

Jaj, a törvénytisztelőknek, de hawaii a csalóknak.

Megjelent: Heti Válasz, 2011.07.31.

Jóllehet, euró-tízmilliárdokkal rövidítik meg évente az áfacsalók az uniós országok költségvetéseit, az európai adóilletékesek mégis mintha fordítva ülnének a lovon.

Kézenfekvő példának itt van mindjárt az Európai Unió Bíróságának (EUB) minapi ítélete, amely úgymond igazságot kíván szolgáltatni a szegény, elnyomott, adóügyileg megnyomorított magyar vállalkozóknak. Hogy aztán ezen a címen, valamilyen formális logikai magyarázat nyomán jó szélesre tárja a nagykaput a hazai adócsalók előtt, ahelyett, hogy a valóban vérforraló, eredeti igazságtalanságot orvosolná.

Az történt ugyanis, hogy nevezett bíróság arra kötelezte a magyar törvényhozást, igaz, egyelőre még konkrét határidő nélkül, hogy az eddigi szabályokkal ellentétben igenis utalja ki a visszajáró áfát annak a vállalkozásnak is, amely csupán az erre jogosító számlával rendelkezik, ám annak ellenértékét - benne a visszaigényelhető áfát - még meg sem fizette.

Lényegében tehát az állam egy különösebb biztosítékkal alá nem támasztott fizetési ígérvény - a kifizetetlen számla - ellenében lesz kénytelen egy olyan adónem címén készpénzt kiutalni, amely máskülönben minden hozzáértő részéről, mint az adócsalók legkedveltebb terepe ismert.

Önmagában persze logikusan hangzik az EUB magyarázata is, hiszen ha egyszer a vállalkozónak a kibocsátott számla után akkor is be kell fizetnie az adót, ha annak értékéből még egy fillért sem látott, akkor ez - csupán logikai alapon - nyilván fordított esetben sem történhet másként.

Csakhogy az is vessen magára, aki logikát keres a magyar adótörvényekben, kiötlőik, megfogalmazóik gondolkodásrendjében.

Elvégre különösebb jóstehetség nélkül is előre tudható, hogy a befogadott fiktív számlákkal véghezvitt adócsalások történetében új, méghozzá rendkívül terjedelmesnek ígérkező fejezetet nyit a luxemburgi ítélet. Azzal, hogy megspórolja a trükközőknek még az eddig szükséges volt minimális pénzmozgatást is.

Ráadásként mindezt egy olyan szabályra hivatkozva, amely tipikusan a becsületes, ámde a végletekig kiszolgáltatott kisvállalkozások életének megkeserítője, sőt, mind gyakrabban annak végleges kioltója, lásd a megannyi kifizetetlen, ezért csődbe zuhant alvállalkozó esetét.

Pedig tényleg csak fordítani kéne egyet a dolgon, hogy a formális bírói gondolkodás kívánalmán túl a természetes igazságérzet is kielégítést nyerjen.

Vagyis olyan számla áfáját ne kérje már az állam, amelynek az ellenértéke még meg nem érkezett, de ugyanakkor természetesen neki se kelljen kiutalnia a kifizetetlen számlák adótartamát.

Ha pedig már ilyen szépen egymás mellé került itt forgalmi adó és igazságosság, volna e tárgyban egyéb rendezni való is. Mondjuk az, hogy amíg a vállalkozásnak az áfabevallás beadásával egy időben annak adókötelezettségét is azonnal teljesítenie kell, fordítva, az állam részéről csupán harminc, sőt, félmilliós összeghatár felett már csak negyvenöt nap múlva áll be ugyanezen kötelem.Mert ugyebár az azért már mégsem járja, hogy néhány elvetemült csaló miatt egy-, másfél hónapra csak úgy visszatartson a költségvetés különben jogosan kiutalandó hatalmas összegeket, hiszen az nem egyéb volna, mint a mi elkötelezett demokratáink által is ezerszer elítélt, igazságtalan, kollektív megtorlás, büntetés. Vagyis mint olyan, államrendünkhöz abszolút méltatlan.