A világ legnagyobb adótrükkje

Amely isteni szikra módján, végre nem egy dörzsölt adótanácsadó, ügyvéd, hanem valamely állami tisztviselő fejéből pattant ki.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2010.08.22.

Nos, kedves Olvasó, kitalálja, hogy pontosan mire is gondolok?  Segítek: a hírek szerint már az elején hatvan milliárd forintnak, nagyságrendileg az AB által eltörölt vagyonadó miatti bevételkiesésnek megfelelő összeggel javítja, gyakorlatilag minden különösebb erőfeszítés nélkül az állam mérlegét.

Nyomában hangsúlyozottan önként és dalolva járulnak a megtért, gaz adócsalók a közös kasszához elmaradásaikkal, méghozzá úgy, hogy egy-egy, a gyakorlati tapasztalatok szerint minden ilyen nagyobb akció során elkerülhetetlen revizori melléfogás nyomán nem telik meg majd a sajtó az ártatlanul meghurcolt kisvállalkozók, kisemberek, sőt, kismamák eseteiről szóló könnyes történetekkel.

Még mielőtt bárki is valamely, mindezidáig a fentiekhez képest, valljuk be, gyengécske eredményt felmutató APEH-os akcióra gondolna, a témában járatlanoknak is elárulom: a német adóhivatal világraszóló húzásáról van szó.

Tudják, annak a titokzatos (mára már az ottani közvélemény fürgébb agyú tagjai szerint inkább csak állítólagos) személynek az ajánlatáról, aki két és félmillió euróért kínálta (volna) fel egy svájci bankház németországi ügyfeleinek amúgy szigorúan titkos listáját a kormányuknak.

Az pedig mit csinált? Ahelyett, hogy a természetes jogérzék, jogi normák megkövetelte módon az információt titokban tartva szépen, sorban levadászta volna valamennyit, méltó, megérdemelt büntetésben részesítve őket, ahogyan különben azt egy igazán precíz német tisztviselőről a világban róluk kialakult kép alapján is elvárhatnánk, inkább kiszivárogtatott... (Kérdés ezek után már az is, hogy az inkognitóját minden áron megőrizni kívánó, állítólagos informátornak egyáltalán fizetettek-e valamit?).

A nagyszerű minta láttán nekünk persze rögtön a mi, a vámosok hozzácsapásával lassan már húszezresnél is nagyobb létszámúra duzzadó adóhivatalunk jut eszünkbe, amelynek különben, talán csak ha az ötöde foglalkozik ellenőrzéssel, és amely néhány, Adómanó féle píár akción túl nyomát sem mutatja az eredeti gondolatoknak.

Annál többet hallani az újabb és újabb átszervezésekről, amelyek mindig hosszan elhúzódó időszaka alatt az érintettek, minden ellenkező tartalmú híresztelés ellenére, miként az a világ bármely más táján is történne, sokkal inkább saját íróasztaluk megőrzésével, mint a valóban kreatív ötletek kiagyalásával vannak elfoglalva.

A jelenség igazi állatorvosi lova éppen a budapesti APEH volna, amelynek eredetileg egységes szervezetét valamikor, jó régen, úgyszintén a nagyobb hatékonyság jelszavával háromfelé szabták, hogy majd a regionalitás jegyében (a külső szakember szemével nézve helyesen) nem régen megint összevonják, ráadásul a tőle a gyakorlatban alig elválasztható Pest megyét is hozzácsapva.

Most pedig a szemlélőben éppen az „add vissza a babaruhámat" típusú érzést keltve, mindez utóbbiak visszacsinálása folyik az új elnök irányításával, aki, szakmai hitelét a kijelentéssel éppen nem erősítve azt nyilatkozta, hogy mivel mindez a jelenlegi személyi- és eszközállományukkal valósul meg, többletköltséggel egyáltalán nem jár.

Miért, az említettek az egész akció alatt talán ingyen, ráadásul a rendes, napi munkájuk elvégzése után, a szabadidejük alatt dolgoznának az ügyön? - merül fel a kézenfekvő kérdés, továbbá a tény, hogy a nyilvánvalóan természetes, szerves egységet alkotó Budapestre és Pest megyére egyáltalán nem igaz a többi régióval kapcsolatban sűrűn hallható, jogosnak látszó panasz, miszerint a nagy távolságok rontanák a hivatali munka hatékonyságát.