Adót vissza nem adunk?

Milliárdos csalásokért csupán jelképes büntetések egyfelől, drákói szigorral eljáró adóhatóság másrészről. Ocsút a búzától, csalót a tisztességestől választanák már szét valóban az illetékesek.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2012. június 24.

Adó horror, justizmord, szólnak a pórul járt adózók legenyhébb jelzői is a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) immáron az Európai Bíróság által is megkérdőjelezett gyakorlatú ellenőrzései nyomán. Csupán saját adószakértői praxisomban is mindjárt két céget látszik a csődbe sodorni másfél-, két éve húzódó, mindezidáig semmi elmarasztalót felmutatni nem tudó áfa ellenőrzésével, az emiatt ki nem utalt száz-, illetve kétszáz millió forint körüli összegű adó visszatartásával a NAV.

Az adóhivatal végre uniós figyelmet kapott káros gyakorlata egyszerű, mint egy faék, hatása pedig akár egy kőbaltáé a mikrocsipek között. Te, balga adózó ugyanis hiába vagy talpig becsületes, fizeted be a rád kirótt sarcot az utolsó fillérig, ha közben a partneredre, netán a partnered partnerére valamely, mégoly halvány gyanú árnyéka is vetül.

A példák sora hosszú, de íme egy alapeset. Gabonaexportőr vagy, sok évtizede a szakmában, nyugdíjas korú, eszedbe se jutna éppen most valami stiklibe vágni, a tisztes, ámde nyugalmas megélhetésnek nálad nincs alternatívája. Csakhogy - szól a magyarázat az adóhivatal különben érthető igyekezetéhez - a te szakmád az úgynevezett körhintacsalásokkal súlyosan fertőzött, lévén annak tipikus tárgya az egyedi azonosításra alkalmatlan, ezért mozgatása során nehezen követhető tömegáru, a termény. Az is rontja esélyeid, hogy e kereskedelmi ág régi jellemzője, hogy míg a portéka a tényleges fogyasztóig ér, többször cserél gazdát, gyakran tényleges mozgatás nélkül, lásd csak az árutőzsdék gyakorlatát. Ezt használják ki a csalók, amikor a beszerzést terhelő adót visszaigényelve a terményt áfa mentesen értékesítik valamely uniós országba, persze csak papíron. Az óvatosabbak akár még meg is kocsikáztatják a magokat, mielőtt valójában idehaza, számla-, és mindenféle köztehermentesen adnák majd tovább.

Tekintve a fentieket, tényleg csak türelem és hosszabb-rövidebb idő kérdésének látszik, hogy a kereskedelmi lánc szemeit végigkövetve akármely, vizsgálatra kijelölt vállalkozás dolgaiban is előbb, vagy utóbb valami kifogásolni valóra leljen az ellenőrzés. Ennek a gyakorlatnak látszik véget vetni az idézett EU-s bírói verdikt, miszerint ha egy üzleti partneremet csaláson kapják, abban egyáltalán nem biztos, hogy én is bűnrészes vagyok, miként azt a honi bíróságok állítják, sőt...

Mielőtt még bárki is a közszájon forgó vádat próbálná rám húzni, miszerint az adószakértő egyenlő a kiművelt adócsalóval, álljon itt néhány javaslat e valóban lehetetlen helyzetből való kilábalásra. Az arányos adórendszer gondolatának meghirdetésével ugyan megtette már e kormányzat az első, és talán a legfontosabb lépést a rendszerváltáskor ránk szakadt átok feloldására, vagyis hogy itt azért olyan súlyosak az adóterhek, mert úgyis mindenki csal, trükközik. Az elfogadható mértékű, tehát valóban kitermelhető és igazságosnak látott módon szétterített közterhek kiszabadítják végre a becsületes többséget a kényszer-adócsalók karámjából, hogy az ellenőrzés aztán ne legyen kénytelen valóban minden polgárát potenciális adócsalónak nézni.

Következzék tehát már a második lépés, az adóhivatali szemléletváltással járó, amikor az ellenőrök tényleg csak a valódi csalókra koncentrálnak, persze az új helyzethez passzolóra legelőször is átírt adó- és eljárási törvények birtokában.