APEH-elutasítás: Óriási pofon a vállalkozóknak

Építőipari kisvállalkozások tömegeit fenyegeti csőddel az adóhivatal fordított áfázással kapcsolatos ellenőrzési gyakorlata. A szervezet adótitokra hivatkozva még név nélkül sem hajlandó megindokolni: mi a pontos jogalapja a csőddel fenyegető eljárásnak.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2010.12.08.

Talán csak a hivatásos adócsalók nem örültek a két évvel ezelőtt bevezetett „fordított áfa fizetési" szabálynak, amelyet a csalások elleni küzdelem jegyében terjesztettek ki az építési szolgáltatásokra.

Korábban az volt e területen is az általános gyakorlat, hogy a terméket értékesítő vagy szolgáltatást nyújtó adóalany (eladó) áfás számlát állított ki megrendelőjének.

Ez utóbbi kifizette a termék vagy szolgáltatás áfával növelt összegét partnerének, majd az adót levonta és visszaigényelte az adóhivataltól. Az eladónak eközben be kellett fizetnie a vevőtől beszedett forgalmi adót az APEH-nek.

Ezen a ponton vetődhet fel a visszaélés lehetősége: előfordult, hogy a munkát elvégző vállalkozás ugyan begyűjtötte az áfát a vevőtől, de azt már nem fizette be a költségvetésbe. Egyes fiktív cégek kifejezetten erre szakosodtak, s ha elég sok áfatartozást halmoztak fel, felszívódtak.

A fordított adózás ezt a csalási lehetőséget küszöböli ki azáltal, hogy az eladónak nettó (áfamentes) vételárat kell feltüntetnie az általa kiállított számlán, és a vevő csak ezt fizeti meg. Ezután a vevő az áfát maga vallja be és fizeti meg az adóhatóságnak, illetve egyúttal le is vonhatja annak összegét, ha arra jogosult. Az áfa tehát „elkerüli" az eladót, így kevesebb a visszaélés lehetősége.

A megrendelő számára „csak" annyi a változás, hogy az eladónak nem, csak az APEH-nek fizeti a termék vagy a szolgáltatás utáni forgalmi adót.

Így tehát 2008-tól kezdve az építőipari szakmában gyakori, néha nagyon is hosszúra nyúló alvállalkozói lánc tagjai - megfelelő feltételek fennállása esetén - egymás között általános forgalmi adó (áfa) mentesen, vagyis a korábbiaknál 25 százalékkal kisebb összegű díjakat számlázhattak. Ezzel likviditást növelő segítséget kapott az építőipar, és a törvényhozó eredeti, a költségvetési bevételeket óvó várakozásai is teljesülni látszottak, hiszen a számlagyárak e kedvenc terepén megszűnt a fiktív számlák soha be nem fizetett forgalmi adójának csalárd visszaigénylése.

Úgy tűnt, néhány döccenővel meg némi adóhivatali törvénymagyarázattal a helyére kerül az ügy - mindegyik fél legnagyobb megelégedésére. Így esett például, hogy - bár a törvényben kifejezetten építési hatóságiengedély-köteles tevékenység szerepel - egy különben jogforrásnak nem minősülő állásfoglalás révén az illetékesek egyetlen tollvonással a kútfúráshoz szükséges vízjogi létesítési engedélyt is fordított áfás körbe sorolták.

Ez utóbbi, több mint lazának számító adóhivatali jogértelmezés fényében tűnik aztán egészen különösnek egy borsodi kisvállalkozás esete: revizoraik egy olyan hibáért löknék a csőd mélyére, amely a költségvetést egyetlen fillérrel sem károsítja. Nevezett cég építőipari vasszerkezetek gyártásával és helyszíni szerelésével foglalkozik: fémkerítéseket, -korlátokat, burkolati elemeket, liftek acélszerkezeteit készíti saját felmérései, kivitelezési tervei alapján és szereli fel azokat a helyszínen.

Valódi kisvállalkozó lévén munkái zöméhez az építőipar legnagyobb cégeinek alvállalkozójaként jut csak hozzá. Általában kétkedés nélkül fogadja el, és írja alá a komoly jogászi háttérrel rendelkező megbízók által fogalmazott szerződéseket.

És ebből lett a baj: az adóellenőrök ugyanis - a fordított adózásról előírt megbízói nyilatkozat ellenére - a könnyebb ellenfél, a kisvállalkozó hátán csattogtatják ostorukat. Történt ugyanis, hogy a revízió megállapította: az építőipari szolgáltatásról szóló szerződésben foglalt munkának csupán a kisebbik részét képezte a helyszíni szerelés, a nagyobbat a szerkezetek elkészítése jelentette.

Ezt egyébként a cég nem is próbálta tagadni. Márpedig - idézte az ellenőrzés a törvényt - akkor az utóbbi a főtevékenység, aminek sorsát osztja a melléktevékenységnek számító helyszíni szerelés is. Ez azt jelenti, hogy az egészet áfásan kellett volna kiszámlázni. A vállalkozás adószakértője a revizori jogszabály-magyarázat, a kikezdhetetlen érvek előtt meghajolt, és magába szállva várta a különféle adminisztratív hibákért hasonló esetekben kiszabandó mulasztási bírságot.

Ám az adóhivatali észjárás - nyilván nem teljesen függetlenül az ellenőrzés eredményességét jelző éves terveitől - másfelé kanyarodott. Tette ezt annak ellenére, hogy a költségvetést kár nyilvánvalóan nem érte, valódi adóhiány ugyanis nem keletkezett: bár a számlaösszeg után történetünk hőse, az alvállalkozó nem vallotta és fizette be az áfát, azt helyette bevallotta (és azonmód levonásba is helyezte) megbízója, hogy majd a sor végén álló végső fogyasztó állja az egész adócechet.

Az APEH azonban esetünkben a szerződés és számla szerint is nettó összeget egy huszáros vágással bruttóvá, azaz áfát is tartalmazóvá minősítette, hogy annak összegét az így pórul járt vállalkozáson be is hajthassa.

Ezzel végső kétségbeesésbe, a csőd veszélyébe kergetve nem csak a példában szereplő, de a már emlegetett legnagyobb hazai építőipari cégek valamennyi, hasonló cipőben járó alvállalkozóját is. A legnevesebb adószakértők, sőt, az APEH illetékes főosztályának vezetője is adott ki a fentihez megtévesztően hasonló ügyben ezzel éppen ellentétes eredményre jutó állásfoglalást, de az adóhatóság borsodi - sőt a jelek szerint a központban székelő - tisztviselői nem hajlandók a helyzet visszásságát elismerni, annak megváltoztatása érdekében akár jogszabály módosítást kezdeményezni.

Annyira, hogy a Heti Válasznak a konkrét ügytől hangsúlyozottan elvonatkoztatott, általános, elvi útmutatást, magyarázatot kérő kérdéseire is kategorikus elutasítás volt a válasz - ide nem illő és nevetséges módon az adótitokra történő hamis hivatkozással. Így tesznek akkor, amikor szinte már a csapból is az olyan értelmű kormányzati kijelentések folynak, miszerint a hazai válságból éppen a kis- és középvállalkozásoknak kellene kihúzniuk a gazdaságot.

Kérdések, amelyekre az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nem árulja el a választ:

1. Mely jogszabályi hely alapján minősítheti egy revízió a szerződés és a kibocsátott számla szerint nettó összeget áfát is tartalmazóvá?

2. Amennyiben a fenti eljárás valóban törvényes, úgy mi annak a módja, hogy az általános forgalmi adóról szóló törvény betűje és szelleme értelmében a vállalkozó az őt terhelő, utólag megállapított adót a vevőjére továbbhárítsa, illetve utóbbi azt ennek nyomán levonásba helyezze?

3. Mi a magyarázat a Papp István főosztályvezetőjük által korábban kiadott törvényértelmezésre, miszerint a nyílászárók gyártása, beállítása fordítottan adózik, jóllehet a helyszínen végzett tevékenység értéke csupán a töredéke a gyártásénak?

4. Miután a költségvetést kár nem éri (amit az egyik fél nem fizet be, azt a másik nem vonhatja le), nem gondolják, hogy itt legfeljebb mulasztási bírság kiszabásáról lehetne szó?

5. Fordított áfás számlát szabály szerint csak a vevő határozott, ilyen értelmű nyilatkozata nyomán lehet kiállítani, vagyis a kifogásolt esetben egyértelműen a vevőt terheli a felelősség. Önök ezt milyen jogszabály alapján minősítik mégis másként?