Az egyszerűség ára

Az egyszerű adórendszer bevezetésének nagy ára van, amire még feltétlen hívei is csak utólag látszanak ráébredni.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2011. október 2.

Az igazán egyszerű adórendszer, kell rádöbbennie mára még a legszűkebb értelemben vett szakmának is, valami olyasféle ideális elméleti állapot lenne, olyan cél, mint mondjuk az átkosban elérni vágyott, a napi szenvedésekért cserébe a népnek jutalmul beígért (utóbb megvalósíthatatlannak bizonyuló) kommunista társadalom.  Azaz a maga nemében, legalábbis innen, a mából nézve egy olyan csodálatosan vonzó és tökéletesnek tűnő valami, amely bőven megérni látszana az érte fizetendő mégoly magas árat is.

Ám mielőtt a mostani adórendszer-változástól remélt haszon, és az érte leróni szükséges fizetnivalók egymáshoz mért súlyát valóban mérlegre tennénk, egy adótani alapigazsággal szembe kell néznünk. Ez pedig úgy szól, hogy adórendszeren belül az egyszerűség és a társadalom legszélesebb rétegei által vélelmezett igazságosság nyilvánvalóan és kategorikusan kizárják egymást.

Az igazán egyszerű szisztéma képlete ugyanis úgy néz ki, hogy a bárhonnan, bármely módon szerzett jövedelem szorozva az egyetlen adókulccsal egyenlő a korra, nemre, családi, egészségi, vagyoni állapotra való tekintet nélkül befizetendő adóval.

Márpedig valamely adórendszer a nagyon-nagyon régi felismerés szerint a központi hatalom szükséges anyagi forrásainak begyűjtésén túl kiváló eszközül szolgálhat még bizonyos gazdasági, társadalmi folyamatok befolyásolására is. Utóbbiak között pedig kiemelten gondolva a megtermelt javaknak magasabb, a társadalmi béke fenntartása érdekében érvényesítendő szempontok szerinti újraosztására, a robbanással fenyegető vagyoni különbségek megszüntetésére, a társadalmi szolidaritás, vagyis a széles körök által gondolt igazságosság érvényesítésére.

Eszköze pedig mindennek az alapképlet eredményének valamely módszerrel végzett korrekciója, példának okáért az adókedvezmény.

Hogy mindezek számbavételével valóban megéri-e az adórendszer akár bármely áron, a végletekig történő egyszerűsítésére törekedni, az a kezdeti lépések nyomán keletkező gazdasági-társadalmi problémahalmaz láttán legalábbis kétséges.

Mert kinek is érdeke az egyszerű adórendszer a társadalmi súlyuk, létszámuk tekintetében ugyan nem sokat számító könyvelőkön, adószakembereken kívül? Személyes tapasztalatom szerint alig valakinek még, gondolva példának okáért az egykulcsos személyi jövedelemadónál semmivel sem bonyolultabb eva szerint adózók dolgára, akik közül néhány különösen elszánt, vakmerő figurát leszámítva alig akadt, aki könyvelőjétől, adótanácsadójától meg mert válni.

Véleményem szerint a 21. században vegytisztán, valóban a végletekig leegyszerűsített, akármely kedvezménnyel sem módosított, legalább egy minimális korrekciót (pl. nullás adósávot) tartalmazó, az adóalany körülményeit teljesen figyelmen kívül hagyó adórendszerre a már emlegetett szakgárda körén kívül nincs igény.

Egyszerű helyett ezért valahogyan a fekete pénzeket is megvámoló, elviselhető mérvű, az egyes emberek teherbíró képességéhez alkalmazkodó, évekig változatlan, tehát a hosszú távra tervezést mind az üzleti világ, mind a családok életében lehetővé tevő adórendszerre volna itt sokkal inkább szükség, úgy hiszem.