top of page
Search

Cseh Tamás újra itt járt!

Hála Hanák Gábor történész-filmesnek és segítőinek, halálának harmadik évfordulóján a zsúfolásig megtelt Nemzeti Táncszínházban 75 perces filmösszeállítás idézte elénk a fájóan korán távozott énekes alakját, emlékét.


(Megjelent: Heti Válasz Online, 2012. augusztus 7.)


Mások mellett egy réges-régi világ legendás - és még élő - alakjai gyülekeztek Cseh Tamás három évvel ezelőtti halála évfordulójának előestéjén hajdani sikereinek helye, a volt Várszínház, ma Nemzeti Táncszínház előtt augusztus hatodikán, hétfőn este kilenc órakor. Szentjóby Tamás happener, költő, nem-művészet-művész emitt, Pintér Georg és András Ferenc filmrendezők amott, Novák János zenész-társ innen, Ujlaki Dénes színész, egykori rock and roll virtuóz amonnan érkezik. És a hírességek mellett az egykori belvárosi jampec-világ megannyi ismert és ismeretlen, neves és névtelen arca jött el, hogy a zseniális énekes-zeneszerző emlékével együtt a maga fiatalságának idejét is felidézze.


És csodálatos módon rengeteg fiatal is, a „nagy generáció" gyermekeinek itt-ott már pocakosodó korosztálya, akiknek bár kínaiul hangzanak az olyan kifejezések, mint például ifjúsági probléma, hadköteles, vagy munkásszállás, valami miatt mégis magukénak érzik a dalok világát.


A dalokét, amelyet a miniszterelnöki biztatást maga mögött tudó, ám anyagi eszközökkel mégis csak szegényesen kistafírozott, alapítványi formában létrehozott Cseh Tamás Archívum, annak legfőbb, alapító motorja, Hanák Gábor és megannyi önkéntes segítője igyekszik a jövő számára megőrizni. A másfél éve, az Országos Széchényi Könyvtár vezetésének támogatásával, az intézmény berkein belül indított munka digitális formában igyekszik menteni a menthetőt, az énekesre vonatkozó - egyben a kort is kiválóan jellemző -, a legváltozatosabb technikákkal rögzített hang- és képanyagot. Az országos felhívás nyomán az önkéntesek és a család adományaiból, valamint a Hanák Gábor és stábja által az énekes barátaival, a vele kapcsolatban állt kortársaival már eddig elkészített több tucat videó interjúval is óriási, mintegy 2,4 terabájtnyi anyag gyűlt össze mostanra.


Volt tehát miből válogatnia a 75 perces filmet ígérete szerint egy sorozat első részeként összeállító, és az ilyesfajta munkában a sok évtizeden keresztül futó népszerű, történeti tárgyú tévéműsor, a Századunk készítése során nagy gyakorlatot szerzett Hanák Gábornak. És nyugodtan elmondható, hogy jól válogatott, mert a nézők mindegyike, érkezzen bárhonnan, legyen bármely korú, álljon a „csehtamás-tudományok" akármely fokán, biztosan megtalálta a magának valót. A fiatalabbak, Tamás életművét kevéssé ismerők hallhattak néhányat a már sokat játszott legnépszerűbb dalokból, továbbá ügyesen tálalt, holmi didaktikusságot messziről elkerülő formában előadva megismerhették élete, művészi pályája legfontosabb állomásait.


Ugyanakkor az ínyencek, a legszűkebb baráti kör, de úgy lehet, még maga a család is talált éppen elég magának való csemegét a néhány, a nagyobb nyilvánosság előtt még soha, sehol nem szerepelt felvételek egyikében, másikában. A nagyközönség többsége Cseh Tamás pályáját 1970-től, a legnépszerűbb dalok szövegeinek szerzőjével, Bereményi Gézával történt találkozásától számítja, jóllehet, idézi fel a történteket a film, az jóval korábban, méghozzá 1965-ben és filmzeneszerzőként, a Bacsó Péter rendezte Szerelmes Biciklisták című film főcímzenéjének megírásával indult. Az innen-onnan, rendkívül jó érzékkel válogatott koncertrészletek, tévé- és film felvételek közé, jó néhányunk őszinte örömére, befért végre legalább egy Tamás sokáig elfeledettnek tűnt, Csengey Dénes szövegei re írt és énekelt dalaiból.


Az idő gyorsan repült, hogy majd elérkezzen a valóban különösen kifinomult érzékkel összeállított befejezés, az énekes betegségének felfedezését közvetlenül követő, egyben a legutolsó, Másik Jánossal az oldalán nagyközönség előtt előadott Bakács téri koncert részletéből vett dallal indítva. Hogy majd ezután az énekes személyes búcsújával záródó Agyő, a Maár Gyula filmjében szereplő, tragikus hangulatú Tarpay grófné, és legvégül az életmű legszemélyesebb hangú összefoglalásaként ható dal, a Micsoda útjaim következzen előbb Törőcsik Mari, majd Cseh Tamás hangján, annak is az énekes élettől volt búcsújának befejező, legfájóbb soraival:


Márpedig, ahogy ez kinéz, megnémulok,

s az a kevés is tűnni fog.

Az a kevés, nem is tudom hogy hívjam azt,

talán csak így: volt egy-két este...

  

 
 
 

Recent Posts

See All
Forgalomlassítók

Tüntetők pár tucat fős csoportja okozott súlyos fennakadást a főváros péntek délután amúgy is túlterhelt belvárosi útjain, amikor...

 
 
 
Alzheimer

Cs. bácsi fityiszt mutatva az orvostudomány mai állásának, kigyógyult az Altzheimer-kor második, sőt bizonyos vélemények szerint...

 
 
 
Felszabadúlás

Cs. a híres történész-szociológus, televíziós közéleti vitaműsorok gyakori meghívottja, két évtizednél régebben küzdött a közírásban hol...

 
 
 

Comentários


bottom of page