Devizahitel: legyen vége!

Devizahitel ügyben a helyzet változatlan: az adósok perelnek, a bankok mosakszanak, az állam meg próbálkozik. Pedig egyezség kellene itt és most, egyszer, s mindenkorra leosztva a terheket, mégpedig a valódi felelősség arányában.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2013.02.04.

Összeültek végre tárgyalni a devizahitel mocsarába nyakig merült két főszereplő, az adósok és a bankok képviselői, hozza az örömtelinek látszó hírt a sajtó.

És a feltételes mód nem szimpla óvatoskodás, mert a konferenciának nevezett összejövetel pontosan annyit hozott a konyhára, amennyit a két fél korábbi csatái. Volt ott bekiabálás éppen úgy, mint bankjogászi blabla, lebbent a fátyol biztosan tudott globális pénzügyes összeesküvésről, csak éppen a kézzel fogható eredmény maradt el. Persze aligha gondolhatta bárki is, hogy az érintettek egyetlen nap alatt megoldják a hosszú évek óta súlyosbodó problémát. És ez így is lesz egészen addig, amíg az érintettek be nem látják, hogy ebben a meccsben győztes senki nem lehet, legfeljebb csak a veszteséget próbálhatják áttaszigálni az egyik térfélről a másikra.

Hogy a dologban legalább e kettőhöz hasonló mértékben ludas harmadik fél, az állam szerepéről is közben el ne feledkezzünk. Addig tudniillik egészen biztosan nem lesz béke, amíg az állam a küzdőtérről levonulva csupán a lelátóról osztogatná bölcs tanácsait. Mert abban talán már nincs vita, hogy az állam, és annak a devizahitelezés rendszerének bevezetésekor kormányon levő képviselői legalább annyira sárosak a dologban, miként az egészben kockázatmentes, jó üzletet szimatoló bankok, és az alacsony kamatoktól elcsábult, a veszélyekkel nem számoló adósok.

A megoldás, a végleges egyezség kulcsa meglátásom szerint az volna, ha akarat születne az ügy méregfoga, vagyis a további árfolyamkockázat eltávolítására. Hogy végre minden érintett, bank, adósok, és persze az államot szponzoráló adófizetők is tisztán láthassanak, tervezhessenek, nyomában pedig végleges, megalapozott döntéseket hozhassanak. Amíg ez meg nem történik, addig aligha áll helyre a bizalom, és az ügyet mérgező fekélyként cipelheti tovább minden érintett.

Igen, tudom, éppen valami ilyesmiről szólna az árfolyamgát rendszere, ahol az úgynevezett gyűjtőszámlán felhalmozódott összegek bizonyos részének terhét az általunk is javasolt egyharmad- egyharmad arányban viselné az adós, a bank és a közkassza. Csakhogy a legfrissebb statisztikák szerint a konstrukció közel négyszázötvenezres célközönségéből mindössze 63 ezren, azaz csak 16,4 százaléknyian léptek be a rendszerbe, az illetékesek minden igyekezete ellenére.

Pedig az okok pontosan láthatók, közülük is a legfőbb: a rendszernek a hozzá nem értők számára áttekinthetetlen volta. Hogy emiatt továbbra se bízzanak egymásban a felek, főként pedig a döntési helyzetben lévő, ámde csekély szakértelmük, hiányos érdekérvényesítő képességük miatt magukat kiszolgáltatott helyzetben érző adósok. Ezért aztán az állam korábbi próbálkozásaira (végtörlesztés, forintosítás) emlékezve inkább kivárnak, hátha lesz még valami jobb ajánlat, de legalábbis átláthatóbb, számukra is érthető konstrukció.

A megfelelő módszer egyébként a devizahitelek azonnali és kötelező forintosítása lenne (kivéve a devizában törleszteni tudók esetét), és a konstrukció lényegéből fakadóan eddig felhalmozódott veszteségek pontos számbavétele, a felek közötti igazságos megosztása. Így kellene tenni, hogy minden érintett megértse, a történetnek valóban itt a vége, nincs tovább mire várni, és bármiben is reménykedni!