top of page
Search

EU, az áfacsalók Eldorádója

Hála az európai nagyhatalmi önzésnek, valósággal lubickolnak a forgalmi adókkal csalók az Unió adószabályainak langyosában.


Megjelent: Heti Válasz Online, 2012. június 10.


Egyes becslések szerint évi százmilliárd eurónyi, vagyis hozzávetőleg a magyar nemzeti össztermék (GDP) nagyságának megfelelő kárt okoznak az áfacsalók az Uniónak, azon belül is pedig ötmilliárd eurót tesznek zsebre a mi ily módon trükköző honfitársaink. Az összeurópai áfacsalás öt százaléka tehát a mi fiainké akkor, amikor a GDP tekintetében csak úgy az egy százalék körül jeleskedik gazdaságunk. Történik mindez úgy, hogy az idei költségvetési bevételi főösszeg tizedénél nagyobb adókiesés mellett a legálisan működő ágazatok egész sora is végveszélybe kerül a magukat önkényesen huszonhét százalékos „áfakedvezményben" részesítők piactorzító működése nyomán.


Hála az EU-s áfarendnek, még különösebb rafinéria sem kell a csalás elkövetéséhez, és a lebukás veszélyéről is sokat elárulnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mindössze 375 milliárd forintról, vagyis az elcsalni becsült summának csupán a negyedéről szóló felderítési mutatói. Hozzátéve még, hogy ez utóbbi szám korántsem jelenti egyben a feltárt trükkökkel okozott kár megtérülését is. Hiszen a csalók a lebukás veszélyét kerülendő állandó mozgásban vannak, sűrűn váltogatva az ügyleteikbe bevont, majd rövid úton fantomizált cégeket.


Beceneve - körhinta - is van a módszernek, amikor a belföldön felvásárolt, lehetőleg egyedi azonosításra alkalmatlan tömegáru vételárából az áfát visszaigényelve azt áfamentesen valamely, a schengeni egyezményhez tartozó, azaz határellenőrzés nélküli országba exportálják, de persze csak papíron. Az áru külföldre kerülésének hamis igazolására különféle módszerek szolgálnak, az elővigyázatosabbak meg is kocsikáztatják a határon túlra a portékát, hogy a kamion utólag ellenőrizhető mozgásával fedezzék magukat, mielőtt aztán idehaza számla és persze áfa nélkül, készpénzért értékesítenék azt.


A trükközésben mostanság a mezőgazdasági termények kereskedelmével foglalkozók járnak az élen, a bűn gyanúja ezért az egész ágazatra rávetül, a szakmára jellemző lánckereskedelem következtében így ártatlan résztvevők és csaló bűnözők a hatóságok által szétválaszthatatlanul keverednek, annak mindenkire káros következményével együtt.

Látva az elcsalt hatalmas összeg és az abból az állam által vissza is szerzett pénzek nagyon rossz arányát, nyugodtan nevezhetjük sziszifuszinak az adóhatóság ilyetén küzdelmét. Az építőipar után a mezőgazdasági termékeknél is bevezetésre kerülő fordított áfás rendszer (amikor csak a végfogyasztónak számláznak áfásan) nyilvánvalóan csak egyfajta tüneti kezelés, az áfatrükközők majd szépen áttelepülnek valamely másik ágazatba, ráadásként ott is tönkretéve a becsületesen működni próbálókat.És még mielőtt a kedves olvasó tehetetlenül tárná szét a kezét, jelzem azt, ami az adószakma minden hozzáértője számára nyilvánvaló, a megoldás kézenfekvő kulcsát. Szüntessék meg tudniillik a valódi határellenőrzés nélküli országokba történő szállítás adómentességét, és máris beljebb lenne az Európai Közösség egy magyar GDP mértékét kitevő adóval! És valószínűleg éppen itt van a bökkenő, hogy a nyereség az EU, azon belül is pedig a kisebb tagországok büdzséjét gyarapítaná és nem a nagyokét. Utóbbiak voltak ugyanis azok, akik túlerejüknél fogva kilobbizták a mostani rendszert, amelyben a magasabb életszínvonal, az ő polgáraik relatíve magasabb fogyasztása következtében a forgalmi típusú adó őket gazdagítja, nem pedig a termékek, szolgáltatások előállítóit. Ezt szolgálja tudniillik a határon átnyúló ügyletek áfamentessége, a címben említett Eldorádót varázsolva minden adócsalónak.

  

 
 
 

Recent Posts

See All
Forgalomlassítók

Tüntetők pár tucat fős csoportja okozott súlyos fennakadást a főváros péntek délután amúgy is túlterhelt belvárosi útjain, amikor...

 
 
 
Alzheimer

Cs. bácsi fityiszt mutatva az orvostudomány mai állásának, kigyógyult az Altzheimer-kor második, sőt bizonyos vélemények szerint...

 
 
 
Felszabadúlás

Cs. a híres történész-szociológus, televíziós közéleti vitaműsorok gyakori meghívottja, két évtizednél régebben küzdött a közírásban hol...

 
 
 

Comments


bottom of page