Gyerekmesék

A családi vagyonközösség fogalmát a magyar adójog nem ismeri, ezért az adókerülő szülők bűneiért sokszor a gyerekek fizetnek.

Megjelent a HVG 2008.11.12-i számában

Kis híján hanyatt esett a csodálkozástól az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) vagyonosodási vizsgálatokat végző revizora, amikor az adóhivatal kockázatelemző rendszere által személyijövedelemadó-vizsgálatra kijelölt, semmilyen saját jövedelemmel nem rendelkező egyetemista fiút felkereste. Az illetőnek az ingatlan-nyilvántartás szerint egy 100 millió forintot meghaladó értékű luxusingatlan került a nevére az előző évben. A képlet sokak számára ismerős lehet: a gondoskodó, ám utódát az örökösödési illetéktől megkímélni igyekvő szülő a gyermeke nevére vásárolt ingatlant. Csakhogy nem volt elég körültekintő, így a megúszni szándékozottnál jóval nagyobb közterhet, mégpedig azonnal lerovandót zúdított kedvezményezettje nyakába.

A családon belüli vagyonmozgás ugyanis a hatályos jogszabályok szerint alig különbözik a vadidegen emberek között lezajló hasonló aktustól (ilyenkor, ajándékozás címén, az illeték mértéke kisebb). Ezért azután a már-már nagy fogást szimatoló ellenőrnek a családot képviselő rutinos adótanácsadó egy nyilvánvalóan csak a kényszer szülte kölcsönszerződést mutatott be, amely szerint a különben hetvenen túl járó apa 100 millió forintot meghaladó összeget ad kölcsön harminc évre - természetesen kamatmentesen - jó helyre született leszármazottjának. Kellő előrelátással persze az ügylet egyszerűbben is lebonyolítható lett volna, ha a szülő a vételárat nem készpénzben, netán egyenesen az eladó számlájára utalva egyenlíti ki, hanem a megajándékozott gyermek bankszámláján keresztül. Ilyen esetben ugyanis az ajándék illetékmentes, az APEH-hoz csupán az ajándékozás tényét kell 15 napon belül bejelenteni.

Kevésbé vidám lett a vége a vizsgált családtag szempontjából annak a történetnek, amelyben egy nagykorú, egyedülálló egyéni vállalkozó leánygyermekre irányult egy rosszakarójának feljelentése nyomán az adóhivatal figyelme. A vagyonosodási vizsgálatnak alávetett hölgy, aki jóval túl az 50. életévén is közös háztartásban élt szintén vállalkozó szüleivel, tekintve azok nem sokkal a vizsgálat előtt bekövetkezett halálát, már nem folyamodhatott a "kölcsönös" trükkhöz. Hiába hozott ezért rokoni tanúkat a szüleivel fenntartott tényleges vagyonközösségről, igazolva ezt azzal is, hogy a család egyetlen bankszámlája, valamennyi ingatlana - megint a körültekintő előrelátás okán - az ő nevén volt, a revízió adózott bevételként csakis az ő külön jövedelmét volt hajlandó figyelembe venni.

Ezért a kiadásainak fedezetéből ily módon hiányzó, a család többi tagja által, törvényes módon felhalmozott összeget az ellenőrzés az ő adózatlan bevételének minősítette. A jogban járatlan hölgy ráadásul szakemberhez is csak a körvonalazódó elmarasztalás láttán fordult, ám annak megkésett tanácsa nyomán utólag már hiába próbálta ajándékká átminősíttetni a családon belüli pénzmozgást, az adóhivatali - és bírói - gyakorlat az ilyen, kármentő ötletelést nem szokta figyelembe venni. A vizsgált személy egyéni jövedelmévé ekképp átminősített családi szerzeményt ezért az erről szóló határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül befizetendő személyi jövedelemadó, annak 50 százalékát kitevő adóbírság és az esedékességtől a mindenkori jegybanki alapkamat duplájával számolt késedelmi pótlék terheli.

Megfelelően szerény vagyoni helyzete esetén a pórul járt adóalany így legfeljebb csak az adóhivatal - írásban benyújtott kérvényre - méltányosságból gyakorolt eljárásában bízhat, amely során a jogkövetkezményeket, de akár magát az adót is elengedheti az adóhivatal ilyen ügyekkel foglalkozó külön részlege. Ehhez a törvény szerint az szükséges, hogy az eljáró hatóság a közterhek lerovásának következtében komoly veszélyben lássa az adóalany (és adott esetben családja) megélhetését.