Hitelválság: egyszerű megoldás

Svájci mintára, csakis üzleti érdekeiket szem előtt tartva, ezután csupán a kamatot szedjék szigorúan a bankok, jelzálogkölcsön esetén a tőketörlesztés ütemét bízzák adósaikra!

Megjelent: Heti Válasz Online, 2011. augusztus 14.

Mondják, a magyarok magas szintű pénzügyi kultúrájának abszolút hiánya az ok, amiért a bedőlő devizahitelek nyomán százezrek vesztik el rövidesen egyetlen valamirevaló vagyontárgyukat, a fedelet a fejük fölül. A „buta magyar" ugyanis, a valóban magas pénzügyi kultúrával rendelkező fejlettebb országok népének mintáján, előbb lakni akart volna valahol, hogy majd a megfelelő körülmények birtokában nekiláthasson annak árát is kitermelni.

Ha meg hitel, hát akkor persze hogy inkább a harmadannyiba kerülni látszó devizásat választja, mint a drága forintosat, elvégre megvan neki a magához való esze, és egyáltalán nem ellensége ő saját, igencsak szűk keretek közé szorított anyagi boldogulásának. Meg különben is, mindössze erre futja neki.

Tessék, hogy az árfolyamkockázat, meg hogy annak idején igenis kötelességszerűen hívták fel a bankok is ügyfeleik figyelmét az átváltási érték esetleges romlására, annak veszélyeire?

No igen, de arra is naponta intik az újságok, a televíziók rémhíradói a népet, hogy mennyi halálos veszedelemmel jár a nagyvárosi lét, hány emberéletet követel a megannyi közlekedési és egyéb baleset, mégsem gondolja komolyan senki sem, hogy majd egy egész ország vonul el erdőbe remetének.

Igen, tudjuk, meghalt Kádár, oda az ingyen vacsora, ez itt a szabad világ, ahol szabadon lehet választani a gyors meggazdagodás, avagy az azonnali tönkremenetel között, méghozzá minden külső kényszer nélkül.

Nos, a szép új világrend győzteseinek utóbbiak szerinti, felvilágosító jellegű szabálymagyarázata azonban erősen sántítani látszik, legalábbis a mi véleményünk szerint.

Még hogy szabad választás, meg minden külső kényszer nélkül? Lakni igenis kell valahol, ennél nagyobb, szélesebb körben érvényesülő kényszert aligha ismerünk. Ha pedig nincs rá pénzünk (egy negyven év alatt módszeresen tönkretett, majd utóbb még szét is rabolt országban ugyan honnan lenne?), akkor marad a hitel, és már bent is vagyunk a bankvilág csapdájában.

Utóbbi működtetői ugyanis, liberális világszemlélet, meg szabad verseny ide, avagy oda, hajszálra egyforma (rossz) feltételekkel kínálta kiszolgáltatott ügyfeleinek a hitelt.

Jómagunk, dacára szerzett pénzügyes tudományunknak, úgyszintén besétáltunk e zsákutcába annak idején, és még idejében észbe kapva, a nagy árfolyamzuhanás előtt kiszállva is az addig befizetett összegnek mintegy kétharmadát voltunk kénytelenek a banknál hagyni tiszta haszon képében.

Azt ugyanis, hogy e rendszeren óriásit szakítottak a hitelintézetek, tán ma már nem tagadja senki. Amikor idehaza 6-7% százalékos kamatra adták a svájci frankot (a járulékos, jókora költségeket nem is említve), egy barátom, magánszemélyként éppen azidőtájt alkudta le könnyedén a maga jelzálogkölcsönének kamatát 1,8-ról 1,6%-ra Bernben.

Azt már csak szavahihetőségemet veszélyben érezve említem, hogy a hitelező bank mindössze a kamat rendszeres fizetését kötötte ki, a tőke törlesztésének ütemezését az adósra bízva, hiszen számára ott volt biztos fedezetnek ama korrekt módon felértékelt, zálogba vett ingatlan.

Tehát, a magunk részéről a hitelválság nyomán keletkező károk reparációjának következő módját javasolnánk, a társadalmi igazságosság jegyében.

Ha már a nyilvánvaló kockázatot egykor, nem kevés kormányzati hátszél támogatása nyomán sikerült is teljes egészében a kölcsönvevők nyakába varrni, svájci mintára, csakis az üzlet érdekeit tartva szem előtt, ezután csupán a kamatot szedjék szigorúan a bankok, és a tőketörlesztés ütemét bízzák adósaikra. Elvégre, ha visszajön a tőke, azzal csak gond volna nekik is megint, hogy éppen hova, kihez lehetne azt újra kihelyezni, nem igaz?