Igazságot a devizahiteleseknek!

Hagyjuk a bankadót másra, méltányos teherelosztást inkább a hitelvilágba!

Megjelent: Heti Válasz Online, 2010. július 4.

Fűhöz, fához, de főképpen a nemzetközi pénzvilág legbefolyásosabb vezetőihez futkosnak panaszukkal a hazai bankvezérek: a magyarok már megint azt a lovat ütnék, amelyik a legjobban húz, tavalyi ágazati nyereségük harmadát vonnák el tőlük mondvacsinált indokkal a bankokra kivetett különadóval.

Szó, ami szó, a sarc kitalálói aztán igazán nem erőltették meg magukat a kézenfekvő kérdés megválaszolásával, hogy ugyanis most (is) miért éppen a bankokat sújtanák?

„Csak", volt értelmezhető a válasz lényege, és elégnek tartották a szektor - pénzügyi válság ide, nemzetközi csődhangulat oda - az előző évi hasznát 5,5 százalékkal még meg is fejelő, 306 milliárd forintos 2009-évi adózás előtti eredményére utalni.

A többit, gondolhatták nyilvánvalóan, majd a filléres napi gondokkal küzdő, milliós tömegek idősebbjei körében elintézik a negyven éven át a gaz finánctőke kíméletlenségéről beléjük sulykoltak, az ifjabbaknál pedig szimplán az SI (sárga irigység) faktor.

És a számítás, már ami a néphangulatot illeti, be is látszik jönni, ám annál nagyobb az ellenállás a nemzetközi pénzvilág részéről a bankszektor eme, nyilvánvalóan hátrányos megkülönböztetése miatt. Márpedig, hogy ez utóbbi vádat, legalábbis az eddigi kormányzati kommunikáció alapján, több mint nehéz lesz majd nemzetközi fórumok előtt megvédeni, az talán mindenki által könnyen belátható.

Pedig az ország vezetése valóban jó helyen kapizsgál a mi igazságérzetünk szerint is, csak éppen ügyetlen indoklásával talált alaposan a dolgok lényege mellé nyúlni.

Mert mi is a mostani legfőbb bajunk, miért tántorognak százezres tömegek a legteljesebb anyagi csőd szélén, karnyújtásnyira, vagy már túl is azon az állapoton, amikor utolsó vagyontárgyaiknak, lakásuknak, kocsijuknak kell végképp búcsút inteni, ráadásként sok esetben még a teljes adósságtól sem szabadulva meg eközben?

A válasz mindenki által pontosan ismert, a megannyi családi csőd fő oka nyilvánvalóan a felelőtlenül, gondos előzetes számítás, mérlegelés nélkül felvett hitel, lízing- és kölcsönszerződés. Ráadásként mindez még devizában is számolva, fittyet hányva a mára szinte törvényszerűen bekövetkező krach minden szakértő által jól tudott lehetőségének, inkább a bankok, pénzügyi vállalkozások becsali, szirén hangjaira figyelmezve.

Emlékezzünk csak ez utóbbiak nem is olyan régen volt, hihetetlenül csábító ajánlataira, nem csoda hát, ha az emberek tömegei dőltek be a lehetőségnek, hogy akár egyetlen megtakarított fillér nélkül is azonnal átvehető kocsit, beköltözhető lakást, egyebet vásároljanak, valahol a tudatuk mélyén talán még mindig a régi, felelősnek hazudott, szocialistának mondott állam oltalmában bízva.

Itt van tehát a kutya, vagyis a bankok felelőssége elásva, erre hivatkozva kellene ezért az anyagilag tömegesen ellehetetlenülők dolgában lépni, és keményen a pénzintézetek fejére olvasva mohóságuk történetét, tisztes részt róni ki rájuk a kár elhárításából is.

A könnyen támadható különadó helyett ezért inkább tessék megtalálni a módját, hogy a kárenyhítés költségeit a hitelezők és ügyfeleik között a valódi felelősség arányában kelljen megosztani, ahogyan azt egyébként az igazi üzleti tisztesség is megkívánná!