Igazságot adó?

Kedves Kormány, mi ám egyáltalán nem ilyen lovat, azaz igazságtételt akartunk, ahol megint a becsületes, dolgos többség szenved néhány arcátlan gazember miatt!

Megjelent: Heti Válasz, 2011.04.10.

Közeleg május 20, a személyi jövedelemadó, és egyben a „magánszemély egyes jövedelmeinek különadóját" előíró törvény (leánykori nevén lex Szilágyi Eleonóra von BKV) szerinti bevallás beadásának határideje, amely a jogalkotó szándékával éles ellentétben, egyáltalán nem csupán a társadalmi igazságtétel jogos eszközévé látszik válni.

És akkor most, nem lévén alkotmányjogi szakértő, nem az olyan, még a laikus kívülálló számára is elképesztő körülményekről kívánunk értekezni, mint a visszamenőleges hatályú adóztatás intézménye, avagy a nyilvánvaló jogalkotási tehetetlenkedés beismerése helyett az Alkotmánybíróságra hirtelenjében rákényszerített szájkosár.

Ehelyett inkább az egyszerű, hétköznapi, a sok évtizedes kitartó, becsületes munkában megfáradt emberek elképesztő eseteit említenénk, amelyekkel tele a sajtó, az internetes fórumok, a közbeszéd.

Így annak a négy évtized után megérdemelten nyugalomba vonult falusi jegyzőnek a történetét, akit fiatal utódját betanítandó két (azaz kettő) hónapra visszafoglalkoztatott régi munkaadója, hogy ezen, jövőbe nem látó engedékenységéért most majd milliókat követeljen tőle az állam.

A szigorú szabály szerint ugyanis a meghatározott jogviszonyokban állami pénzekből foglalkoztatottaknak a távozásukkor különféle jogcímen kapott összegek kettő, illetve három és fél millió feletti része csak akkor mentesül e különadó alól, ha a kilépését követő naptól számára „saját jogú nyugdíj kerül megállapításra". Ez utóbbi kitétel viszont az Index máig nem cáfolt, egy APEH tájékoztatóra hivatkozó cikke szerint azt jelentené, hogy a mentesség a nyugdíj mellett munkát végzőkre egyáltalán nem vonatkozna.

Ha ez tényleg így van, ismerősöm esetének már biztosan örök, stabil helye lesz egy a magyar adózási anomáliák bemutatására szakosodó, amúgy komoly közönségigényt kielégítő, tapasztalataim szerint majd szokatlanul nagy alapterületet igénylő múzeumban.

Történt vele ugyanis, hogy néhány éve sok évtizedes, utóbb már művészeti vezetői televíziós múlttal a háta mögött, a fiatalok esélyeit növelendő önként jelentkezett a kirúgandók előre megszabott azévi kvótájába, és hatvan éves korában elment nyugdíjba. Bár ezzel a gesztussal a két évvel későbbi összegnek csupán a felére vált jogosulttá, így is szép, törvény alapján egy összegben kirótt summa ütötte a markát. Amit persze a hosszantartónak remélt nyugdíjas évekre berendezkedve azonnal elköltött, szőlőt vett, kertet művelt, a telekre kis házat épített.

Jóllehet, nyugdíjazás után munkát egy napra sem vállalt, azért a minap mégis csak előszedte a papírjait, hogy majd a hideg is kirázza láttukon. Azokban ugyanis az áll, hogy hatvanadik születésnapján, november 7-én vonult nyugdíjba (a szolgálati időt is csak november 6-ig számolták), ám hogy, hogy nem, az utolsó, munkaviszonyban töltött napjaként november 8 szerepel az elbocsátó papírjain. Márpedig a törvény szavai szerint csak akkor mentesülne az esetében cirka 3 milliós különadó alól, ha a jogviszonya megszűnését követő, és nem pedig az azt megelőző napon lett nyugdíjas.És ilyen történet van még sok ezer, s ha már az idő szűke miatt a jogszabály korrekciójára remény nincs is, Állam Bácsi azért még könnyedén szépíthetne az eseten, ha a meglévő szabályokat emberséggel alkalmaznák. Elvégre az adóhatóságnak, magánszemélyek esetén akár a teljes adótartozásukat is joga van elengedni az ilyen, valóban méltánylást igénylő esetekben.