top of page
Search

Jelenség

Szombaton délután, nem sokkal a saját maga által elrendelt korai záróra előtt, ZX államminiszter eszméletét vesztve összeesett a Verebes Tesó elnevezésű multinacionális áruházlánc egyik sok tízezer négyzetméteres külvárosi csarnokában. A heti bevásárlás utolsó perceinek lázában égő vásárlók közül néhány segítőkész lélek a földön heverő test köré gyűlt és különféle javaslatokkal élt. – Konyakot kellene itatni vele, az jó az infarktusra, de nem merem kinyitni, úgy néznek az őrök, mondta egy bor-, vagy inkább konyakízű hang gazdája. – Gyógytea, az az egyetlen igazi megoldás, mondott neki ellen egy a fém bevásárló kocsival együtt talán ha negyven kilót nyomó alternatív anyuka. Aztán futva érkezett egy megtermett árufeltöltő, hóna alatt a legkorszerűbb defibrillátorral. De minden igyekezet hiába volt, és az államminiszter tetemét pár perccel az általa elrendelt záróra után elszállították a Bonctanra.


ZX a másnapi kormányülésre megkésve érkezett, kissé kellemetlen illatot árasztva, amit a szokatlanul bőségesen magára locsolt francia férfipárfőm sem tudott elnyomni. Az egész ülés alatt zavartnak látszott, mint aki lélekben nincs is jelen, és több visszaemlékező kormánytag szerint is indokolatlanul gyakran használta a „halálos” jelzőt. A kormányülésen újfent felvetődött a hirtelen szerzett vagyona kapcsán ellene indult sajtóhadjárat kérdése, de ő határozottan elismételte korábbi álláspontját, miszerint előbb hal meg inkább, minthogy lemondjon.

2015. 03. 28.


JELENSÉG


Kemény munkával felépített karrierje csúcsán, hatalma és halálos ellenségei számának teljében, barátait és vetélytársait meglepve lemondott minden párt- és állami tisztségéről XZ politikus. Az elhatározását a nagyvilág elé táró közleményében megromlott egészségi állapotával indokolta döntését.


Azonnal elárasztották a közéleti hírcsatornákat a legkülönfélébb híresztelések, amelyek szerint valójában a kétgyerekes házasember létére a titkárnőjével vitt titkos viszonya van a háttérben, illetve hogy éppen ellenkezőleg, rendőrségi razzia során kapták volna rajta egy meleg bordélyban. Gazdasági elemzők mindezekkel szemben meggyőződéssel állították, hogy a minap kipattant brókerbotrány a lemondás valódi oka, mivel rendkívül kockázatos forex ügyletekre tette volna fel kormányfelhatalmazás nélkül a teljes államkincstárat, és az egészet elvesztette. A régebbi és az újabb típusú ellenzéki, valamint a szigorúan kormánypárti sajtorgánumok között a tárgyban vitt csillapíthatatlan vita még egy évvel ZX temetése után is tartott.


2015. 03. 28. 

  

 
 
 

Recent Posts

See All
Forgalomlassítók

Tüntetők pár tucat fős csoportja okozott súlyos fennakadást a főváros péntek délután amúgy is túlterhelt belvárosi útjain, amikor...

 
 
 
Alzheimer

Cs. bácsi fityiszt mutatva az orvostudomány mai állásának, kigyógyult az Altzheimer-kor második, sőt bizonyos vélemények szerint...

 
 
 
Felszabadúlás

Cs. a híres történész-szociológus, televíziós közéleti vitaműsorok gyakori meghívottja, két évtizednél régebben küzdött a közírásban hol...

 
 
 

Comments


bottom of page