top of page
Search

Jogálom

Kinek a jog, kinek a jogalkalmazás. Messzinek tűnik még ama Kánaán, ahol „a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet”.


Megjelent: Heti Válasz Online, 2012. március 4.


A jogász a törvényt, sztárügyvéd a bírót ismeri, szól az ősi jurátus adoma, amihez rögtön hozzátehetjük, az egyszeri, bármennyire is tanult polgár pedig egyiket sem. És akkor még szót sem ejtettünk a legnagyobb varázslatról, a jogalkalmazásról.


Vezető bűnügyi hír, hogy a zebrán a megengedett sebesség duplájával haladó, halálos balesetet okozó, és jogerős, nyolchónapos fogházbüntetésének megkezdését egyszer már elodázó élsportolónak az illetékes államtitkár kegyéből további halasztást engedélyeztek. Egészen a köztársasági elnökhöz benyújtott, és nem tudhatni mikor sorra kerülő kegyelmi kérvénye elbírálásáig. Akkor ezt most kívülállóként, nem jogászként úgy kell értsem, hogy bármely, bűncselekményért jogerősen elítélt más személy is eséllyel számíthat hasonló elbánásra?


Hunvald György, volt VII. kerületi polgármester, a minap még úgy a jobb, mint a baloldal szemében első számú közellenség, a politikai hatalommal való gátlástalan visszaélés mintapéldánya az egyik napilapban Strasbourggal fenyegeti a magyar államot. Úgy lehet, nem minden alap nélkül, tekintve a harmincegy hónapos előzetes fogva tartást követően reá első fokon kirótt, az előzményeket tekintve valóban nevetséges másfél éves börtönbüntetést. Tessék mondani, miféle jogrend az, ahol ilyen súlyos vádakat lehet valaki ellen emelni, hogy majd az illető simán pergesse le magáról az egészet - minden következmény nélkül? Ugyan mely más szakterület az, ahol ilyen orbitális melléfogás után, mintha mi sem történt volna, folytathatja az ember fia/leánya foglalkozását, miként majd a Hunvald-ügy vádlója, avagy bírája?


És egy a szűkebb szakterületemről, az adózás dolgaiból vett példa: sokmilliós adóhiányt állapítottak meg ügyfelemnél, mivel az általa számla ellenében vásárolt anyagféleség forgalmazása nem szerepelt az eladóról a cégbíróságon, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezetett nyilvántartásban. Csak hogy mindenki értse, ha példának okáért bemegyek valamelyik kicsiny, avagy nagyobb üzletbe, és az ott vásárolt holmiról kapott számla összegét költségként kívánom elszámolni bevételeimmel szemben, és mindeközben nem „a tőlem elvárható gondossággal járok el", könnyen ráfizethetek. Fizetés előtt - legalábbis a NAV joggyakorlata szerint - ellenőriznem kellene ugyanis, hogy az adott portéka árusítása szerepel-e az eladó tevékenységi körei között az említett nyilvántartásokban.


És a dolog „csak" két sebből vérzik. Az egyiket tegnapra orvosolták, korábban ugyanis kívülálló számára egyszerűen nem volt hozzáférhető a NAV ilyen nyilvántartása. Ám ha e fiaskó ellenére a NAV illetékesei továbbra is mereven ragaszkodnának a számukra jól beválni látszó gyakorlathoz, ott a másik, jókora joghézag. Az érvényes szabályok szerint ugyanis az eladó csupán az adott tevékenységről szóló első számla kiadását követő tizenöt napon belül köteles arról bejelentést tenni a NAV-nál, nem pedig azt megelőzően.


Igen, már hallom is az illetékesek válaszát, sorban egymás után. Hogy tudniillik igenis léteznek az írott jog sorai közé be nem kényszeríthető esetek, az ilyenek orvoslására lenne való a köztársasági elnöki kegyelem intézménye. Tévedni pedig emberi dolog - Hunvald-ügy - még ha beismerni állati nehéz is. A NAV revizorai meg csakis a közjót nézik akkor is, ha időnként lehetetlen elvárásokat támasztanak velünk szemben. Csak éppen ama jognak asztala bizonyul valahogy mégis minduntalan kicsinynek, ahogyan azt már a XIX. században Petőfi Sándor is fájlalta...

 
 
 

Recent Posts

See All
Forgalomlassítók

Tüntetők pár tucat fős csoportja okozott súlyos fennakadást a főváros péntek délután amúgy is túlterhelt belvárosi útjain, amikor...

 
 
 
Alzheimer

Cs. bácsi fityiszt mutatva az orvostudomány mai állásának, kigyógyult az Altzheimer-kor második, sőt bizonyos vélemények szerint...

 
 
 
Felszabadúlás

Cs. a híres történész-szociológus, televíziós közéleti vitaműsorok gyakori meghívottja, két évtizednél régebben küzdött a közírásban hol...

 
 
 

Comments


bottom of page