top of page
Search

Mégsem lesz szuperbruttósítás

Karácsony Imréné, a PM adóügyi szakállamtitkára magyarázta el munkatársunknak a jövőre tervezett változtatás lényegét, amit ő, ellentétben a miniszterelnökkel, „cseh módszernek” nevezett


Megjelent a hetivalasz.hu-n 2009.04.21-én.


A kedd délutáni pénzügyminisztériumi sajtótájékoztatón kérdeztük a szakállamtitkár asszonyt a részletekről. Elmondása szerint szó sincs szuperbruttósításról, vagyis arról, hogy a teljes munkáltatói járuléktömeggel bruttósítanák fel a fizetéseket, hogy azután a továbbiakban minden, a bérekre rakódó közterhet a dolgozóktól vonjanak le. Terveik szerint ugyanis a munkáltatói járulékkal növelt bér egyedül és kizárólag a személyi jövedelemadó számítási alapjául szolgálna, a többi közteher fizetési rendje nem változna. Kérésünkre egy számszerű példával is illusztrálta mondandóját. Ezek szerint az eddigi bruttó 100 ezer forinthoz hozzáadnák a jövőre 32%-ról 27%-ra csökkenteni tervezett munkáltatói társadalombiztosítási és munkaadói járulék 27 ezer forintos összegét, és az így kapott eredmény képezné a 15-17%-os (alsó) kulcsú személyi jövedelemadó alapját. Elmondta, hogy a szintén a munkáltatókra kirótt, és a bér 1,5%-ában megállapított szakképzési hozzájárulást, tekintve, hogy az nem terheli valamennyi munkaadót, nem vonnák be ebbe a számításba. A dolgozótól az egyelőre változatlan kulccsal számolt többi (9,5% nyugdíj-, 6% egészségbiztosítási- és 1,5% munkavállalói) járulékot tehát a régi módon, a 100 ezer forintos bruttó béréből számolnák, míg a fentiek szerinti, 27%-os munkáltatói járulékot továbbra is a foglalkoztató fizetné. Karácsonyné elmondta azt is, hogy az adójóváírás változatlanul megmaradna, és csak annyit módosítanának rajta, hogy a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákba tartozók adóterhe a megváltozott szabályok ellenére se változzon jelentősebben. Végül arra a kérdésünkre, hogy mi is a valódi értelme ennek az egésznek, azt válaszolta, hogy az így egyenletesebbé tehető adóterhelés-elosztás mellett a bevételnövelés is céljaik között szerepel.

  

 
 
 

Recent Posts

See All
Forgalomlassítók

Tüntetők pár tucat fős csoportja okozott súlyos fennakadást a főváros péntek délután amúgy is túlterhelt belvárosi útjain, amikor...

 
 
 
Alzheimer

Cs. bácsi fityiszt mutatva az orvostudomány mai állásának, kigyógyult az Altzheimer-kor második, sőt bizonyos vélemények szerint...

 
 
 
Felszabadúlás

Cs. a híres történész-szociológus, televíziós közéleti vitaműsorok gyakori meghívottja, két évtizednél régebben küzdött a közírásban hol...

 
 
 

Comments


bottom of page