Magyar offshore Újlengyel módra
- Michnai Attila
- Jan 24
- 3 min read
Nyilvánvaló törvénysértésre (is) buzdító felhívással bombázza egy „élelmes" cég a Budapesten és környékén működő vállalkozásokat. Ráadásul a TV2 riportjában mindehhez Vámosi Nagy Szabolcs, volt APEH elnökhelyettes, a „nemzet adószakértője" is a nevét adni látszott.
Megjelent: Heti Válasz Online, 2010.szeptember 28.
Ezúttal az iparűzési adó a rendkívül egyszerűnek, kiötlőik által minden tekintetben törvényesnek mondott adótrükk tárgya. A vállalkozásoknak százával szétküldött reklámanyagban a jó üzletet szimatoló cég emberei ügyesen keverik az „adókímélés" és az „adóelkerülés" nem szakember számára egymástól meg nem különböztethető fogalmait.
Adókímélés, azaz teljesen törvényesen véghezvitt adóteher csökkentés például az, ha én mondjuk a budapesti könyvelőirodámat cégem székhelyével együtt áthelyezem Újlengyelbe, és ügyvezetőként magam is odaköltözve, netán naponta száz kilométernél is többet ingázva tényleges üzleti tevékenységemet eme iparűzési adómentes községbe teszem át.
Ehhez persze az lenne szükséges, hogy a költözés, az ottani működés költségeit lényegesen meghaladja a néhány csökkentő tétellel módosított nettó árbevételem két százalékát kitevő budapesti iparűzési adó meg nem fizetése nyomán keletkező megtakarítás.
Ami ugyebár kevéssé valószínű, gondolva a helyben aligha fellelhető, megfelelő tudású, számú munkatársak Budapestről történő napi utaztatására, és persze arra, hogy fővárosi ügyfeleimet ugyan mi módon tudnám majd rávenni, hogy belvárosi irodám helyett ezúttal Újlengyelbe jöjjenek, ha látni akarnak.
Maradna tehát a hirdető cég reklámanyagában nem is különösebben takargatott, teljesen törvénytelen másik megoldás, a nevén azért persze még véletlenül sem nevezett adóelkerülés. Utóbbi lényege az ajánlat szerint, hogy egy partner ügyvéd által nyújtott székhelyszolgáltatás révén a vállalkozás székhelye egy postaláda képében Újlengyelre kerül, miközben (szerintük) bátran folytathatja bevételszerző tevékenységét a jó tanácsot megfogadó cég ott, ahol eddig is tette, avagy bárhol másutt, ahol csak akarja, iparűzési adót ezután kizárólag Újlengyelen kell (nem) fizetnie.
- Tessék - kérdezi a reklámanyagban annak összeállítója - hogy a helyi adókról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a több önkormányzat területén székhelyet, telephelyeket működtető vállalkozás köteles az iparűzési adót a törvényben előírt számítási módszerek valamelyikével megosztani? Ugyan már, hangzik a szakértői fülnek egészen elképesztő dilettantizmusról tanúskodó válasz, hiszen a székhelyen kívül csak a telephelye(ke)t kell olyankor számításba venni, azt azonban szerintük csakis és kizárólag az lenne köteles létesíteni (és persze bejelenteni), aki valamely, főként a környezetre veszélyt jelentő ipari, ezért kormányrendeletben erre kötelezett tevékenységet folytat.
Nos, az idézett állítást még csak féligazságnak sem nevezhetjük. Tény ugyanis, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény a cégiratokban csupán a székhely címét írja elő kötelező tartalomként, a telephelyekről nem tesz említést, azonban a jogszerű működéshez ennél azért jóval több jogszabály betartása követelmény.
Még maga a helyi adókról szóló törvény is pontosan leírja, hogy a fizetendő adó elosztásánál figyelembe vett telephely fogalma alatt pontosan mi is értendő. („... ahol részben, vagy egészben iparűzési tevékenységet folytat, azzal, hogy a telephely kifejezés magában foglalja különösen a gyárat, üzemet, a műhelyt,... irodát").
De akinek még ez sem elég, annak ott van a minden adótörvény alapjogszabályát jelentő, Az adózás rendjéről szóló törvény, lényegében ugyanezt leíró meghatározása. Utóbbi szerint szó sem lehet olyasmiről, hogy valaki az ily módon körülírt telephelyét, azaz tényleges tevékenységének színhelyét bármely adóhatóság elől eltitkolhatná, hiszen az, a létesítését követő tizenöt napon belüli bejelentési kötelezettség alá esik.
A már a TV2 hírműsorának ingyen reklámját is élvező cég ajánlatának törvényes része lényegében tehát annyiban állna, hogy emberek, figyelem, tegyétek át tényleges működésetek színhelyét (amennyiben persze az megéri nektek) Újlengyelbe, mert ott nulla százalék az iparűzési adó kulcsa. Az összes többi, ettől eltérő biztatás, sejtetés (félre)magyarázat nyilvánvaló felbujtás törvénysértésre, ajánlkozás az abban való segédkezésre.
Még akkor is, ha az idézett csatorna a nemzeti adó ikon, Vámosi Nagy Szabolcs erősen elővigyázatlan, önmagában különben teljesen helytálló tényeket közlő nyilatkoztatásával azt a látszatot keltheti, mintha az egész ügylet az elejétől a végéig a legteljesebb mértékig törvényes lenne. Pedig a volt APEH elnökhelyettes csupán a székhely tényleges tevékenység céljából történő áthelyezésének legális voltáról tett említést, semmi egyébről.
Comments