Orbánnak választania kell

Egyszerű, vagy igazságos adórendszert akarunk? Mert tetszik, nem tetszik, az adószakmai közhely, hogy a kettő lényegében kizárja egymást.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2010. október 31.

Pedig az új kormány - a jelek szerint anélkül, hogy e rendkívül jól hangzó cél adótani tartalmát alaposabban vizsgálta volna - pontosan ezt, azaz egyszerű, ámde igazságos adórendszert ígért „az embereknek" (na és az állatok, meg többi honi lakos, őket ugyan mi okból hagyják ki mindenből mostanában?).

Vegyük végre tudomásul ugyanis, hogy az igazán egyszerű adórendszer ismérve nem más, minthogy bárki, aki megtanult legalább tízig elszámolni, közterhét bármikor kiokumulálhatja magának akár a két kezén is, lásd példának a középkori egyházi tized esetét.

Na, akkor és azokon a tájakon nem is húzkodtak maguknak csillogó-villogó palotákat a nagy nemzetközi, „adókímélésre" szakosodott intézmények - az is igaz. Miként mondjuk az adó(szedő)hivatalnál sem a nemrégen botrányt kavart IQ teszttel válogattak a felvételnél, hanem inkább a karizmokra figyelmeztek, elvégre jobban a puszta erő, mint ész kellett ahhoz, hogy a minden tízedik ifjú marhát ők majd adónak elhajtsák. (Sokak szerint manapság is vannak ilyen irányba mutató tendenciák az APEH-nál, de erről bővebben majd inkább egy másik alkalommal).

Nos tehát, ha valaki még nem jött volna rá, az egykulcsos adó vissza hozatalával éppen ebben az irányban haladnánk, amikor az összes, lett légyen az bárhonnan és bármiből is származó jövedelem minden tizenhat forintját az állam magához rendeli, mégpedig lehetőleg kivétel nélkül.

A dolog csupán abban hibádzik a középkori mintához képest, hogy itt nem az éves - élőállatban, terményben, hasonló, kézzel fogható dolgokban megtestesülő - vagyonszaporulat lesz a „tizenhatod" alapja, hanem a csak valamely obskúrus módszerrel kimutatható „jövedelem".

És már dörzsölheti is a markát adótanácsadó, adóhivatalnok egyaránt, hogy majd a nyilvánosság előtt - persze az adózók pénzén - jót viaskodjanak egymással annak eldöntésére, hogy pontosan mi és mennyi is lészen ama „jövedelem", vagyis az adó alapja.

És akkor még nem szóltunk a bármely szimplának látszó adórendszert is a végtelenségig összekuszálni képes, a kormány által, még a tárgyban a különféle lobbik támadását is megelőzve bejelentett adókedvezményekről.

Az adórendszereknél ugyanis a mélyenszántó, régi, népi bölcsesség állításával ellentétben a kivétel dehogyis erősíti, hanem sokkal inkább gyengíti a szabályt, amikor az akár egyetlen példa - mondjuk a gyerekkedvezmény - révén felvillantja a kivételezés lehetőségét. Utóbbi nyomán pedig már úgymond össztársadalmi érdeket védelmező, érvényesítő indokokat találni, azokat meggyőzően, megfelelő számú érdekelttől támogatva elősorolni semmilyen gondot nem jelent majd az érintetteknek.

Gondoljunk csak a jelenleg is érvényben levő személyi jövedelemadó törvény egyes számú mellékletében található, még a legapróbb betűkkel szedve is hosszú-hosszú oldalakat kitöltő, a teljesen adómentes juttatásokat tartalmazó - és évről évre növekvő - felsorolásra. Mindez persze az igazságosság jegyében, elvégre miért is kéne adót fizetni mondjuk az össznemzeti büszkeségünket hájjal kenegető Nobel díj, bizonyos lakásszerzési kedvezmények, netán éppen a szerv-, avagy szövetadományozóknak kifizetett költségtérítés után, ha már a gyereket nevelők lehetnek kivételek, kérdezhetné joggal bármely érintett.

Egy szó, mint száz, kormányzatunknak választania kell a hagyományos söralátét méretű adóbevallás, avagy az „Orbán igazságos adórendszere" kitétel között. Utóbbi esetében, amolyan vigaszként, biztos esélyünk van viszont a „világ legnagyobb söralátétje" kategóriában a rekordok könyvébe bekerülni, már ha miniszterelnökünk mégsem engedne a negyvennyolcból, azaz adótani ígéretéből.