Országgyűlési képviselő cége zsarolt

Mondjon le az állam! …a nem létező bevételek utáni adóról! Amíg a számlát ki nem fizetik, ne követelhesse az áfáját az APEH. Cserébe a vevő se vonhatná le ugyanaddig.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2010. augusztus 1.

László klasszikus magyar kisvállalkozó, aki úgy tizenöt éve kezdett, mindig szigorúan a maga erejéből építkezve, a bankoknak lehetőleg még a tájékát is kerülve. Az idő a legutóbbi időkig őt látszott igazolni, kétkezi nehézgép szerelőből sikerrel küzdötte fel magát öt-hat ember munkaadójává, nyolc-tíz munkagép tulajdonosává.

Minden nyereségét visszaforgatta a vállalkozásba, ma is egy panelház tízedik emeletén lakik, költséges passziói nincsenek, pihenni egy örökölt, szerény, agárdi nyaralóba húzódik hétvégeken. Szabadság legfeljebb csak fagyok idején jöhetne szóba, de akkor meg ott van ugye a karbantartás. A nagy hajtásnak, dolgos életnek meg is van a maga egészségi következménye, pár éve cukros lett, nem volna szabad idegeskednie.

A harminc, sőt, hatvan napos fizetési határidőkhöz már hozzászokott, hogy neki, a mikro vállalkozónak kell hónapokra saját zsebéből finanszíroznia a milliárdos beruházásokat, ahogy ahhoz is, hogy az ő járandóságából, akinek (persze, csak sokadik) alvállalkozóként az volt a dolga, hogy ennyi és ennyi köbméter földet innen oda rakjon, szintén úgynevezett jó teljesítési garancia címén tartsanak vissza megbízói hosszú évekre jókora összegeket.

De eddig legalább bírta a versenyt, hála takarékos üzletpolitikájának, valahogy még minden gödörből kimászott, valamiképpen mindig elkerülte a nagyobb bajt. Talán az építőiparon végigsöprő csődhullám, a nagy autópálya építések lezárultával fogyó munkaalkalom tette, de híres óvatossága ezúttal cserbenhagyta, és a legutóbbi, több tízmillió forint értékű munkájának ellenértéke sehogyan sem akar megérkezni. Ráadásul a megbízó (egy országgyűlési képviselő cége) meg is zsarolta, ha nem számlázza le előre a csak majd ekkor, meg akkor kiegyenlítendő járandóságát, ne is reménykedjen.

A számlázással meg neki is éppen az a baja, mint megannyi, magyar vállalkozó sorstársának, hogy annak áfa tartalmát (a végösszeg húsz százalékát) a tárgyhót követő hónap huszadikáig át kell utalnia a Magyar Államnak, akár megkapott belőle egy fillért is, akár nem.

Pedig lassanként már a csapból is az folyik, hogy a központi akarat a magyar kisvállalkozókat segítené minden erővel így, meg úgy, csak éppen ezt a hatalmas, égbekiáltó igazságtalanságot nem akarja észrevenni senki illetékes.

Tudom, tudjuk, az áfa éppenséggel az az adónem, amelynél a trükközők jóvoltából a legnagyobb károk érik a költségvetést, ám a néhány csirkefogó fülönfogása helyett talán mégsem kellene ellehetetleníteni a teljes vállalkozói réteget.

Ne kelljen tehát a számla kiegyenlítéséig legalább az áfát befizetnie senkinek, cserébe, hogy a csalást kiküszöböljék, a vevő se helyezhesse az eddigi szabályok szerint levonásba annak adóját, amivel a fenti történetben szereplőhöz hasonló, erőből elkövetett zsarolások létalapját is megszüntethetnék egyben!