Préssikerek
- Michnai Attila
- Jan 24
- 2 min read
Ha kismértékben is, de nőtt a magánszemélyek összjövedelme 2008-ban az előző évihez képest – a társas vállalkozásoké viszont nagyot zuhant.
Megjelent a HVG-ben 2009.09.09-én.
Dacára a gazdasági világválságnak, néhány hazai magánszemélynek nem lehet oka panaszra a tavalyi évet illetően. Annak például semmiképpen, aki az APEH napokban publikált adatai szerint az előző évi csúcs duplájánál is nagyobb, 5,7 milliárd forint árfolyamnyereségre tett szert – mégpedig értékpapírügyletekből. De a 3,4 milliárd forintnyi, „bérből és fizetésből” szerzett bevétel tulajdonosa is pont kétszer annyival lett gazdagabb, mint az előző évi rekorder. Összességében a magánszemélyek 9110 milliárd forintos éves jövedelmet vallottak be a 2008-as évre, amelyet 1764 milliárd forint személyi jövedelemadó (szja) terhelt. Hála a 2008-ban bevezetett egyszerűsített szja-bevallás intézményének – amelynek lényege, hogy az adóhivatal készítette el az ezt kérő közel 300 ezer magánszemély adóbevallását –, mind a munkáltatói, mind az önbevallók száma csökkent. Adóterhet nem viselő járandóság címén az előző évinél 2 százalékkal több nyugdíjas és 7 ezerrel több külföldön is jövedelmet szerző vallott be összesen 101 milliárd forint bevételt. Az ilyen címen szerzett összegek önmagukban ugyan mentesek az adó alól, azonban az egyéb, összevonandó jövedelmekhez kötelezően hozzászámítva azokat a magasabb sáv felé tolják. Jóllehet közel 1,1 millióan – az összevont jövedelemről beszámolók negyede – vallottak be legfeljebb a havi 69 ezer forintos tavalyi minimálbér éves mértékével megegyező keresményt, az APEH szerint csupán 345 ezren voltak közöttük olyanok, akiknél egyéb bevétel – például nyugdíj – nem növelte ezt az összeget. A veszteségről beszámoló egyéni vállalkozók száma harmadával csökkent tavaly, miközben hozzávetőleg ugyanennyivel nőtt a nyereségről számot adóké, amit az APEH-nál összefüggésbe hoznak a még 2007-ben bevezetett árbevétel-arányos vállalkozói minimumjövedelemre vonatkozó szabállyal. E szerint akiknek a bevallott adóalapja – néhány kivételtől eltekintve – kevesebb a törvényben külön felsorolt növelő és csökkentő tételekkel módosított összes bevétel 2 százalékánál, az a revizorok megkülönböztetett figyelmére számíthat. Bár a társas vállalkozások 89 százaléka mikroméretű – azaz tíz főnél kevesebbet foglalkoztató és legfeljebb 2 millió eurós nettó árbevételű vagy mérlegfőösszegű –, az összes cég árbevételének 58 százalékát tavaly is a nagyvállalkozások számolták el. Az előző évinél 39 százalékkal nagyobb – a gazdálkodás közvetlen hatékonyságát jelző – üzemi eredményt igencsak lerontották a vállalkozások pénzügyi műveletei. Így a társas vállalkozások összességében 2008-ban a 2007-es adózás előtti eredmény felénél alig valamivel többet értek el. A profitcsökkenés a pénzügyi ágazatokban 13 százalékos, a többiben 57 százalékos volt. Mintegy 700 milliárd forinttal növelte a társasági adó alanyainak adóalapját, hogy bevallásaik egyharmadában – az egyéni vállalkozókhoz hasonlóan – az árbevétel-arányos jövedelemminimum alapján számolták ki fizetendő adójukat. A könyveik szerint veszteséges vállalkozások helyzete a valóságban mégsem lehet annyira rossz – legalábbis azt jelzi, hogy az adófizetés alóli felmentéssel járó, ám nagy valószínűséggel adóellenőrzést is maga után vonó nyilatkozatot a veszteséget kimutató vállalkozásoknak mindössze 1 százaléka tett.
Коментари