Segítsen rajtunk az APEH?
- Michnai Attila
- Jan 24
- 2 min read
Készülődő, sosem látott össznépi adóelkerülés, kontra nevetséges adóhivatali próbálkozás.
Megjelent a hetivalasz.hu-n 2009.11.07-én
November közepétől egészen friss kormányrendeleti felhatalmazással úgymond az adózók megsegítésére siet az APEH, amely a honlapján a vagyonadó keretei között bevezetett ingatlanadó kiszámolásához egy bárki által ingyenesen elérhető, elektronikus adó kalkulátort készül közzétenni.
Mert ugyebár a lakóingatlanokra kivetett adót ellenzők legfőbb érve eddig éppen az volt, hogy egységes, érték szerinti vagyonkataszter nélkül majd megint csak a pofátlanoké lesz a világ. Vagyis ezt a közterhet is azok fogják megúszni - jellemzően éppen a vagyonosabbja - akiknek elég vastag hámréteg fedi arcát a bukszavédő hazudozáshoz. Ők lesznek ugyanis azok, akik csiszolt agyú ügyvédeik, szakértőik háta mögött megbújva ártatlan képpel tárják majd szét kezüket lebukás esetén, hogy ők aztán ugyan mégis honnan tudhatták volna, hogy ténylegesen mennyit is ér ama vacak vityilló, pont a világválság kellős közepén?
Erre jött elő a magát a dologban a jelek szerint mégiscsak sárosnak érző pénzügyi kormányzat a farbával, azaz a fenti ötlettel, igaz alaposan lerontva a dolog várható eredményességét az egy óvodást megszégyenítően ravasznak gondolt, hozzápasszított trükkel. Arról van szó ugyanis, hogy a szolgáltatást igénybevevő a megbecsülni szándékozott ingatlan értékét befolyásoló adatokon túl saját adózói minőségét, sőt, lakcímét, adószámát is köteles megadni egy olyan nyilatkozat kitöltésével egyetemben, amely szerint hozzájárul, hogy az így begyűjtött információkat az adóhatóság hat évig (elévülés) megőrizze.
Mintha mondjuk a rendőrség próbálkozna egy olyan büntetés kalkulátorral, amely csak akkor adná meg a leülendő évek számát, ha a tettes névvel, címmel, részletesen beírná, hogy hol és mit követett el. Az adó kalkulátorhoz ráadásként még azt beugrató ígéretet is hozzácsapták, hogy aki e szolgáltatást valós adatokkal veszi igénybe, azt egy későbbi ellenőrzés során, amennyiben mégis valami tévedés esne a számítással, teljes mértékben mentesítik, na azért nem az adó-, hanem csak a büntető jogkövetkezmények alól.
Tessék hát, tessék csak kedves adózók, ki lehet kalkulálni, hogy önöknek éppen mi az előnyösebb. Próbát tenni az APEH kalkulátorával lesz, ami lesz alapon, hogy a végeredményt azután változtatás nélkül be is vallhassák, már amennyiben persze az ellenkező esetben biztosan bekövetkező APEH vizsgálatot el kívánnák kerülni. Vagy pedig – és ez itt nem a felbujtás helye – a régen utált szomszéd címével, adataival kérni a kalkulációt egy alkalmi e-mail címre, fenntartva e trükkel az esetleges további mérlegelés lehetőségét.
Persze, aki az egyenes úthoz ragaszkodik, az még ennél is sokkal jobban teszi, ha a hivatalos segítséget elhárítva inkább a saját, vagy egy civil szakértő kútfőjére hagyatkozik. Különös tekintettel pedig arra az eddig még sohasem volt méretű polgári engedetlenségi mozgalomra, amely a vagyonadó eltörlését ígérő ellenzéki nyilatkozatok nyomán a tárgyban kibontakozni látszik.
Budapest, 2009. november 7.
Comentários