Tranzadó

Ha elég körültekintően csinálják, ez lehet az első, valóban igazságosnak mondható adó Magyarországon, amely alól ráadásként kibújni se nagyon lesz mód.

Mondom mindezt kalapom lengetve a minap beharangozott új adónem kiötlői előtt annak ellenére, hogy pár hete még éppen ezen az oldalon jelentettem ki a leghatározottabban, hogy egy valóban igazságos adórendszernek se híre, se hamva nem látszik a kormányzati törekvések irányából. Akkoriban még a puszta ötlet szintjén sem. Erre itt van a banki tranzakciókra és feltehetően más egyéb pénzmozgásokra kivetendő adó (tranzadó) terve, amelyről a szakmában eltöltött évtizedekkel a hátam mögött bátran merem állítani, hogy egyenesen korszakalkotó.

Mert nagyjából mi jellemezne egy a honi közgondolkodás szerint igazságosnak mondható adót? Legelőször is ugyebár az arányosság, miként azt a kormányzat jó szemmel már ki is nézte magának az egykulcsos személyi jövedelemadó propagálására. Vagyis ők a későbbi felhasználás módjától és mikéntjétől függetlenül, a keletkezett, megszerzett jövedelem nagyságával állítják arányba a közterhet.

Ami az általam érzékelt közvélekedés szerint ugyan elég messze esik az igazságostól, már persze ha hajlandóak vagyunk különbséget tenni aközött, hogy valakinek az utolsó falatka kenyere árából kell egy bizonyos részt a közösbe betenni, avagy mondjuk éppen egy csillagászati árú drágakőékszerével kényszerül ugyanerre. Jómagunk, miként azt már évekkel ezelőtt írásba is foglaltuk, kizárólag a fogyasztásra kivetett forgalmi típusú adót, adókat tartanánk igazságosnak, még ha nagypolitikai okokból az ilyesmi bevezetése elé jelenleg nemzetközi jellegű akadályok tornyosulnak is.

Igazságosnak tartanánk a tranzadót abból a szempontból is, hogy megfelelő, könnyen végrehajtható szabályokkal körülbástyázva alóla kibújni lényegében senki nem tudna. Jöttek ugyan az új adó ellenzői olyasmikkel, hogy majd jól áttereli a pénzforgalmat a készpénzes fizetések világába, holott pont a feketegazdaság elleni harc egyik legfőbb eszköze volna annak visszaszorítása. Ide tartozik még, habként a tortára, hogy az MNB becslése szerint a GDP 1,5%-a, úgy évi 388 milliárd forintunk bánja az aránytalanul magas hazai készpénzforgalmat, amit pedig annak csökkentésével akár évi 100 milliárd forintnál is nagyobb összeggel lehetne csökkenteni.

Nos, szerintünk pedig a megoldás tálcán kínálja magát: lehetetlenné, de legalábbis aránytalanul drágává kell tenni a készpénz forgalmazását, ezzel két, de akár több legyet is ütve egy csapásra. Mert ugyebár azon túl, hogy adóztathatóvá tennék az addig készpénzes forgalmat, azaz részben a feketegazdaságban keletkezett jövedelmeket, az elektronikus útra terelt fizetésekkel eleve minimálisra csökkentenék létrejöttük lehetőségét. Az elektronikus fizetési módok terjedésének kikényszerítése gazdasági eszközök alkalmazásán (magas kp. díjakon) túl adminisztratív módszerrel is történhetne bizonyos, ésszerű határidőn belül kártyaelfogadásra kötelezve minden vállalkozást, lásd még a pénztárgépek kötelező alkalmaztatását anno.

Tetejébe mindennek, miként arról még a kormány iránti eltúlzott lojalitással ugyan nem vádolható Index is igyekszik meggyőzni olvasóit a tárgyban íródott, igazán alaposnak mondható cikkében, szemben bizonyos nagyotmondással feltűnni vágyó kis párt képviselőjének ugyanott idézett állításával, szó sincs holmi szociális katasztrófáról ezen adónem bevezetésével, sőt, csupán pár ezer forint pluszteherről átlagos jövedelem esetén...