Valódi egykulcsos adót nekünk!

A honi egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével annak éppen legfőbb előnyei látszanak veszni: az összességében magasabb állami bevétel és az egyszerűség.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2011. augusztus 21.

Azt írja az újság, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) bevezetésével már fél év alatt is átlagban és összesen 60 ezer forinttal kevesebbet kaptak kézhez  az oktatás és az egészségügy dolgozói, szemben a pénzügyi szférában tevékenykedőkkel, akik viszont ugyanezen idő alatt 300 ezerrel többet vihettek haza, mint tavaly. Ráadásnak a Nemzetgazdasági Minisztérium minapi jelentésében az áll, hogy az év első hét hónapjában az előző évinek csupán a 77%-át szedték be szja-ból, igaz, nem is terveztek többet.

Az pedig már saját tapasztalat, hogy az adótanácsért hozzám forduló tanultabb ügyfeleim közül sem akadt még senki, aki akár a leghétköznapibb tevékenység, a lakásbérbeadás adózásának szabályait is elsőre meg tudta volna jegyezni. (Bevétel mínusz 365 naponként a beszerzési ár 2%-a, mínusz a számlával igazolt tárgyévi költségek, szorozva 1,27-el, és amely eredmény 16%-a volna a negyedéves bontásban fizetendő adó. Hogy az évi egymillió fölötti ilyen bevételnél belépő 14%-os egészségügyi hozzájárulás fizetési szabályaiba itt és most bele ne bonyolódjunk).

Márpedig a szakmai ábécéskönyvek alapvetése szerint az egykulcsos adó bevezetésével egy időben elengedhetetlenül és radikálisan felszámolt adókedvezmények tán legfőbb hozadéka a rendszer végtelen egyszerűsége volna: jövedelem szorozva X % adókulccsal, és kész, ennyit kell befizetni. Szemben a mostani helyzettel, amikor még komoly rutinnal rendelkező adótanácsadók is beleizzadnak egy-egy bonyolultabb eset megoldásába, hát, ha még előre kell tervezniük valamit.

Ami pedig az alacsonyabban, átlagban havi 300 ezer forint alatt keresők hátán csattanó mostani adóostort illeti, lásd a fentebbi eseteket, azok egyszerűen méltatlanok egy akárcsak minimális szociális érzékenységgel rendelkező kormányzathoz is.

Nem beszélve arról, hogy a mostani, megszűnni nem akaró nemzetközi pénzügyi- és devizaválság idején adóbevétel csökkenéstől várni (ma már biztosan tudható: hiába) a gazdaság motorjának felpörgését, több mint naivitás.

A jelek szerint a mi egykulcsos adórendszerünk megalkotói éppen attól riadtak vissza, ami annak pedig lényege volt mindig is szerte a világban, a radikális változtatástól. Úgy lehet, ők még hisznek a mesében, miszerint igenis létezne igazságos adórendszer, olyan tudniillik, amely egyformán kedvezne kis és nagykerestűnek, államnak éppúgy, mint vállalkozónak, munkavállalónak. Márpedig ilyen adó-állat, tán csak látják már, amit szemük is észlel: nincsen!

Javaslatunk ezért úgy szólna, hogy a valódi egykulcsos rendszer jegyében szűnjön meg végre valóban minden adó (és adóalap) eltérítés, az adójóváírás éppúgy, mint a szuperbruttó, avagy mondjuk éppen a családi kedvezmény. Utóbbi feladatát vegye át a szociális ellátórendszer, míg az adójóváírásét pedig egy fix összegben megállapított és mindenkire érvényes, adómentes, éves jövedelemhatár.

Tessék, hogy ez utóbbi nem igazságos, mert ezzel a leggazdagabbak kedvében is járnának? Az azért nem olyan nagyon biztos, főleg, ha az idei szisztémát nézzük. Hiszen az adókivető dolga ezután annyi lesz, hogy ama adómentes sáv fölötti jövedelemrészekre olyan, feltehetően a mostaninál jelentősen magasabb kulcsot állapítson meg, amely bevételi terveivel éppen egyezik.