top of page
Search

Ekho igen, eva nem?

A személyi jövedelmek adóztatásának egységesítésével magyarázta Matolcsy György az eva megszüntetésének szándékát, jól lehet az így adózók több mint fele valamilyen társas vállalkozás, ám a kulturális és sportvilág szereplőinek igazán kedvezményes járulékfizetéséről- adózásáról, az ekho-ról egy szó sem esik.


Megjelent: Heti Válasz Online, 2011. november 4.


Csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján, Szász Károly PSZÁF és Patai Mihály bankszövetségi elnök társaságában jelentette be a devizában eladósodott lakosság megmentésében új fejezet nyitányát Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Elmondta, hogy a kormányzat havi rendszerességgel tartandó konzultációsorozatot indít a Bankszövetség és a PSZÁF vezetőivel, elsősorban az egymillió hazai devizaalapú hitellel rendelkező magánszemély problémájának megoldására. Az első ülésen olyan megállapodás született, hogy a Bankszövetség két héten belül a miniszter elé terjeszti a hat legnagyobb érintett hazai bank vezetői által összeállított saját megoldási javaslatát, míg az ígéretért cserébe a kormányzat ugyanezen időpontig mindenképpen tartózkodik további egyoldalú intézkedésektől.


A helyzet komolyságát a Szász Károly által ismertetett adatok is jelzik, amelyek szerint az első három hét alatt, tehát október 23-ig 23 ezernél valamivel többen végtörlesztették hitelüket 133,8 milliárd forint értékben, ezzel a bankoknak 33,4 milliárd forint veszteséget okozva, és további 43 ezer adós végtörlesztésének intézése van már folyamatban 295,7 milliárd forintnyi összegben, újabb 71 milliárddal növelve a hitelnyújtók kárát.


A bankvilág képviselőivel érezhetően békülékenyebb hangot megütő kormányzat Matolcsy elmondása szerint a jövőre célként megjelölt 1,5 %-os GDP növekedéshez feltétlenül számít az ehhez szükséges források előteremtésénél a hazai pénzintézetekre. Ösztönzésül ráadásként a bankadó számított alapjának csökkentését is kilátásba helyezve a honi gazdaság fellendítéséhez szükséges hitelállomány tömege növekedésének valamilyen arányában.


Újságírói kérdésre került szóba az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetéséről szóló legfrissebb kormányzati döntés, amely hozzávetőleg 100 ezer vállalkozást érint, és aminek indokául a miniszter az egységes, egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer bevezetését említette. Ezzel szemben a NAV statisztikáit nézve megállapítható, hogy az evások több mint fele társas vállalkozás, amelyeket ily módon nem annyira az egyszerűsödő személyi jövedelemadó, mint inkább az általános forgalmi- és a társasági adó igencsak bonyolult világába kényszerítenének vissza.


Nem beszélve arról, hogy az érintett cégek az eddig akár házilag, de mindenképpen olcsón végezhető könyvelésüket a csakis felsőfokú számviteli végzettséggel vihető kettős könyvvitelre lesznek kénytelenek cserélni. Az mindenesetre az eddig nyilvánosságra kerültekből egyértelműen megállapítható, hogy a még parlamenti jóváhagyásra váró változással a kormányzat homlok egyenesen menne szembe saját korábbi, a vállalkozások adminisztratív terheit csökkenteni ígérő törekvéseivel.


Érdekes módon az illetékesek eddig szót sem ejtettek a minden magánszemélyre kiterjeszteni szándékozott egységes járulék- és személyi jövedelemadó rendszerből valamely magasabb szempont alapján kiemelt, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) fizetésére jogosultak köréről. Márpedig, ha létezik különleges kivételezés, akkor abban az ekho-ra jogosultak, a média, a kulturális és a sportvilág szereplői részesülnek csak igazán, akik bruttó jövedelmüknek maguk 15, foglalkoztatójuk 20, mindösszesen tehát 35 százalék lerovásával ússzák meg a közterheket. Szemben egy „mezei" dolgozóval, akinél ugyanez a mutató a bruttó jövedelem 66 százalékára rúg.

 
 
 

Recent Posts

See All
Forgalomlassítók

Tüntetők pár tucat fős csoportja okozott súlyos fennakadást a főváros péntek délután amúgy is túlterhelt belvárosi útjain, amikor...

 
 
 
Alzheimer

Cs. bácsi fityiszt mutatva az orvostudomány mai állásának, kigyógyult az Altzheimer-kor második, sőt bizonyos vélemények szerint...

 
 
 
Felszabadúlás

Cs. a híres történész-szociológus, televíziós közéleti vitaműsorok gyakori meghívottja, két évtizednél régebben küzdött a közírásban hol...

 
 
 

Comentários


bottom of page