top of page
Search

Eva: amikor a magas az alacsony

Egészen pontosan: amikor a magasabb adókulcs hozza az alacsonyabb bevételt, lásd a 30-ról az idén 37%-ra emelt kulcsú, ám az államnak októberig az adófajtából mégis csak a tavalyi, időarányos summa 85%-át hozó egyszerűsített vállalkozói adó (eva) esetét.


Megjelent: Heti Válasz Online, 2012. november 26.


Beteljesedett, amit még a különösebb jóstehetséggel sem rendelkező érintettek, a vállalkozók és könyvelőik, adótanácsadóik is már jó előre megmondtak, hogy tudniillik ha egy húrt túlfeszítenek, az bizony elpattan! Ha a kormányzat nem engedett volna mohó vágyainak, és marad a két százalékos, az áfa kulcsának 25-ről 27%-ra történő emelése miatt jogos eva kulcs-emelésnél, legalább a tavalyi 172,3 milliárdos - az eredeti, 180 milliárdos előirányzathoz képest - már amúgy is csökkenő tendenciát mutató bevételt idén is biztosan és bőségesen hozta volna az érintett vállalkozói kör.


Ám ebből - az októberig rendelkezésre álló adatok alapján - már nyilvánvalóan nem lesz semmi, hogy az idénre tervezett, 225 milliárdos ilyen bevételről ne is beszéljünk. A frissen napvilágra került kimutatások szerint ugyanis a recesszió idején az érintett kisvállalkozások számára brutálisnak számító, 7%-os adókulcsemelés ellenére, az első három negyedévi eva bevétel a tavalyi, emelés előtti időszakénak csupán a 85%-át hozta. Pontosan annyival, 15 százalékponttal kevesebbet tehát, mint amennyivel a kilépések okán tavalyról idénre csökkent az eva szerint adózó vállalkozások száma - méghozzá adókulcsemelés nélkül!


Ha valaki nem értené, a csökkentett számú adóalany, valami csoda folytán, idén is éppen annyit áldozott az eva oltárán, mintha nem is történt volna kulcsemelés. Magyarul, a durva emelés okán nyilvánvalóan felborult az adóhivatal és az evások között hosszú ideje fennállni látszó adóbéke, és azok, akik az eva körből nem menekültek vissza a költségelszámoló kisvállalkozói stiklik világába, most a (bevallott) bevételeik mérséklésének eszközéhez tértek vissza.


Ami pedig a nyilvánvaló adópolitikai tévedés esetében különösen fájdalmas, és persze politikai szempontból is roppant ártalmas, hogy a komoly bevételcsökkenéssel járó hibát éppen az érintett kisvállalkozásokat támogatni szándékozó, adminisztrációs terheiket mérsékelni ígérő, a növekedést a jövedelemadók csökkentése révén elérni gondoló kormányzat követte el!


Hibát, tévedést beismerni azonban soha sincs késő, tessék ezért január elsejével sürgősen visszaállítani az eva kulcsát a jogos emelés, vagyis a 32% szintjére azzal, hogy ha jogtechnikai okokból az evára történő bejelentkezés, vagyis annak december 20-i határidejére valami miatt az nem sikerülne, akkor kivételesen, akár visszamenőleges hatállyal is, a jövő év első napjától módosítsanak azon. Mivel pedig az első, 2013. évi eva előlegfizetésig, jövő április 12-ig, bőven van még idő, egy gyors, de még az eredeti határidő előtt a sajtó útján biztosra beígért adókulcs módosítással meg lehetne akadályozni, hogy az adóbéke ezen régóta, és eddig kiválóan működő szigetét újabb tömegek hagyják el. Sőt, így talán még azt is el lehetne érni, hogy minél többen térjenek vissza oda!

  

 
 
 

Recent Posts

See All
Forgalomlassítók

Tüntetők pár tucat fős csoportja okozott súlyos fennakadást a főváros péntek délután amúgy is túlterhelt belvárosi útjain, amikor...

 
 
 
Alzheimer

Cs. bácsi fityiszt mutatva az orvostudomány mai állásának, kigyógyult az Altzheimer-kor második, sőt bizonyos vélemények szerint...

 
 
 
Felszabadúlás

Cs. a híres történész-szociológus, televíziós közéleti vitaműsorok gyakori meghívottja, két évtizednél régebben küzdött a közírásban hol...

 
 
 

Comments


bottom of page