Ingatlanos adótrükkök

Az APEH - jobb híján - önkényes jogértelmezéssel próbál a lakásépítés, -felújítás világában kétségtelenül burjánzó feketegazdaság ellen küzdeni.

Megjelent: Heti Válasz Online, 2010. június 8.

Tegye a szívére a kezét a kedves Olvasó, de ha mondjuk egy szobafestő  árajánlata úgy hangzik (és melyiké nem?), hogy számlára százhuszonötezer, anélkül viszont csak száz, a mai gazdasági helyzetben,

Adómanó ide, APEH-os számlasorsolás oda, ön, de úgy őszintén, melyiket választaná? Hát még ha valamely komolyabb tétel, mondjuk egy több tízmillió forint értékű lakás, avagy ház felépítése az alku tárgya, a válasz az esetek nagyon nagy többségében, minden rosszhiszeműséget mellőzve is előre borítékolható.

A vállalkozó pedig majd nagy okosan az összes beszerzéséről számlát fog kérni, hogy az év végén azután tevékenységének eredményét valamely minimális szintre belőve, az erre szakosodott a feketepiacon - visszaigényelhető áfa tartalmának akár a töredékéért is - eladásra kínálja számláit. A tulajdonosnak komolyabb gondja mindezzel csak akkor támad, ha a lakóingatlant annak használatbavételétől számított öt éven, azaz az adókötelezettség időszakán belül kívánja értékesíteni. Ilyenkor ugyanis a személyi jövedelemadóról szóló törvény vonatkozó paragrafusa szerint a bevételből csupán az építtető nevére kiállított számlák összege lenne levonható, hogy majd a különbözet után 25 százalékos kulccsal kelljen adózni, alapesetben.

Mert a törvény, igaz nagyon szűkszavúan, de rendelkezik arról is, ha a lakás megszerzésére fordított summa (egyebek mellett) ezzel a módszerrel nem határozható meg. Ilyenkor ugyanis az adózó a bevételt annak 75 százalékával csökkentheti, vagyis a kézhez vett summának csupán a negyede lesz adóköteles.

Talán mondanom sem kell, hogy a fentebb leírt esetek „áldozatainak" többsége ehhez kézenfekvőnek látszó megoldáshoz menekül, pedig a Heti Válasz kérdése nyomán (igaz, jogértelmezésük forrását homályban hagyva) az APEH sajtósai szerint e számítási lehetőség kizárólag néhány egészen ritka, különleges esetre vonatkozna. Olyanokra például, mint a saját jogon szerzett részarány-földtulajdon, avagy az elbirtoklás jogcímén megszerzett ingatlanvagyon értékesítése.

Talán, ha jogalkotóink vennék a fáradságot, hogy a törvény fenti passzusát valódi - egyébként általunk is jogosnak tartott - szándékaiknak megfelelő módon átírják, sok, fölösleges jogértelmezési vitától óvnák meg az adóalanyokat éppúgy, mint önmagukat. A számla nélkül felépített, felújított ingatlanok ráfordításainak elszámolására a 75%-os költséghányad alkalmazásán túl - egyes szakértői jogértelmezések szerint legalább is - létezik egy másik lehetőség, a szakértői becslés alkalmazása.

Az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) ugyanis lehetővé teszi a becslés alkalmazását minden olyan esetben, amikor például „az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó" megállapítására. A fent leírt helyzet nyilvánvalóan ilyen, ám az adóhatóság, és nyomában egyes bírói ítéletek hajlamosak e törvényi passzusba olyasmit is belelátni, ami valójában pedig nem szerepel benne.

Az APEH ugyanis a becslés lehetőségével láthatóan és kizárólag csakis akkor kíván élni, amikor az a maga javát, azaz a bevallani szándékozott adó összegének növelését szolgálja. Pedig az Art.-ban ilyesmiről szó sincs, sőt, a törvény az ellenőrök szigorú kötelességeként írja elő, hogy „az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni".