Itt van Amerika?

Csak tedd rá a kezed és négyszázezerért tiéd a százmilliós ház.

Megjelent: Heti Válasz, 2011. május 29.

Huszonegy évvel  azután, hogy hivatalosan is visszacsatlakoztunk a művelt nyugathoz, immunrendszerünk még mindig védtelennek látszik az onnan beözönlő kulturális- és egyéb mocsokkal, üzleti simlisséggel szemben. Lettünk már áldozatai ezalatt pilótajátéknak és trükkös biztosításnak, olcsónak hazudott giga méretű szatócsságok zsebelik ki máig a népet, hogy majd még emberi mivoltukból kifordult beteg embereket, a média legújabb sztárjait bámultassák vele, állítsák elé életmintaként.

Bár a köz mindig kétkedéssel fogadta, amikor neki az adórendszer szimpla pénzbeszedésen túli, társadalomépítő jellegét magyarázták, íme az élő példa, hogy az szolgálhatja is védtelen alanyait.

Történt ugyanis, hogy egy a kapzsiságuk révén a résztvevők emberi méltóságának mély sárba taposásával fenyegető, Amerikából importált ötlet bukott meg a minap éppen másodjára a magyar adótörvények szigorán.

A bulváron végigfutó hír szerint potom négyszázezerért lehetett volna bárki egy százmilliósnak mondott ház boldog tulajdonosa úgymond némi állóképesség és erős akarat birtokában.

Egy elkelni nem akaró újpesti ház tulajdonosa próbálkozott a tengeren túli écával: a 400 ezres „tulajdonos-jelölti" díjjal legalább a ház vételárát kiadó számú jelentkező esetén annak adni át a tulajdonjogot, aki a legtovább bírja valamelyik tenyerét megszakítás nélkül a vágyott épület falán tartani.

A dologból különben akár még egy iron man típusú verseny is kerekedhetett volna, ha nyilvánvalóan az esetre lecsapó aljasajtó nyomására a kiírók nem próbálták volna az eseményt huszáros módon lerövidíteni.

A tizenöt versenybíró felügyeletével tervezett küzdelem szabályai szerint ugyanis a fal elengedésén túl nem csak guggolni, térdelni, feküdni, ülni, sőt szökellni lett volna kizárás terhe mellett tilos, de a "higiéniai szükségletek bármely módon történő kielégítése" is.

Utóbbi sajnálatos esemény bekövetkezte (katéter, pelenka használatának kifejezett tilalma mellett) a résztvevőnek kizárást, a szenzációra kiéhezett médiának pedig nyilvánvalóan ingyen cirkuszt jelentett volna. A részvételi szabályzat szerint ugyanis a jelentkezők befizetett pénzük mellett feltétel, sőt további díjazás nélkül mondtak volna le lényegében legalapvetőbb személyiségi jogaikról, hogy tudniillik a korlátlan nyilvánosság jegyében holnaptól ne rajtuk röhögjön akár az egész ország.

Bizton ugyan nem tudható, csak a magunk tapasztalatából sejthető, hogy a pár hetes halasztás után tegnap másodjára is megbukott kísérlet mégsem emiatt, hanem sokkal inkább a szigorú magyar adó- és illetékszabályok következtében hasalt el.

A százmilliós ingatlan után ugyanis a győztesnek, még ha az ingatlant - szakmailag nehezen védhető módon - utóbb ajándéknak minősítik is, negyvenmillió-négyszázhúszezer illeték-, amennyiben jövedelemnek, akkor pedig negyvenhárommillió-kétszáznegyvenkétezer forint személyi jövedelemadó és EHO fizetési kötelezettsége keletkezik.

Jól lehet, mutatis mutandis, az ötlet finomított kivitelű változatának felbukkanására még alighanem számíthatunk, azt azért mindenképpen jó tudni, hogy népünk személyiségi jogai, emberi méltósága feletti óvó-védő erőként mindenkor ott tudhatjuk a magyar adószabályokat is.